Elektromos roller

Egy európai főváros megelégelte az elektromos közrollereket, kivonja őket a forgalomból

2023.08.26.

A hónap végére Párizs lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.

A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy "mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az". A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt.

A szabadon bérelhető elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban.

Párizsban mintegy 15 ezer bérelhető roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet, és mintegy 400 ezren használják. A szolgáltatók szerződése augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lesz az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.

A Trier ötezer rolleréből még háromezer áll rendelkezésre, fokozatosan gyűjtik be a járműveket, éjszakánként ötszázat. A cég minden este kiürít és lezár egy zónát, ahol a rollereket éjszaka teherautókkal begyűjtik, és a felhasználók többé nem tehetik ott le a rollereket. Az övezetet a mobiltelefonos applikációban vörös színnel jelölik, s a hétvégén már csak egyetlen központi zóna marad nyitva, amely az utolsó pillanatig használható lesz a járművek letételére. A rollerek egy központi gyűjtőhelyre kerülnek, ott megjavítják és felújítják őket, majd vidéki városokban kerülnek forgalomba. Egyharmaduk a Párizs körüli Ile-de-France régió mintegy nyolcvan településén. A többi jármű Németországba kerül.

A Dott szolgáltató már július közepén megkezdte a járművei kivonását a forgalomból, és deaktiválta a bérlést az applikációban. A Dott-rollereket Belgiumban és Izraelben hasznosítják újra. A Lime nem zárja be a zónáit, hanem fokozatosan vonja ki a járműveket, amelyek javítás után Lille-ben, Londonban, Koppenhágában és német városokban kerülnek forgalomba.

További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is! 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....