kínai autók

Egyes piacokon a felére csökkent a kínai autók importja

2025.04.14.

Közel egyötödével csökkent a kínai villanyautók elképesztő léptékű importja.

Az utóbbi évek egyértelműen a kínai elektromos autó gyártók erőszakos, globális terjeszkedéséről szólt. Ami elsőre megállíthatatlannak tűnt, ugyanakkor a legtöbb ország igyekezett reagálni a saját gyártóira veszélyt jelentő jelenségre, és most úgy tűnik, hogy beválhat a terv. 2025 februárjában mintegy 18%-kal esett vissza a kínai elektromos autók exportja 2024 februárjához képest a Bloomberg jelentése szerint.

A közel ötödével visszaeső export mögött nem csak az Európai Bizottság és az USA által kiszabott extra vámok állnak, de a visszaeső villanyutó kereslet és az egyre csökkenő állami támogatások is. Egyre többen fordulnak a PHEV-ek irányába, míg a nagyobb piacokon egyfajta kivárás volt tapasztalható, amíg megjelent a Tesla Model Y frissítése. Dél-Koreában például egyenesen a felére esett vissza a kínai autók importja, és nem volt ez másképp Spanyolországban is. Nem úgy Mexikóban, ahová 623%-kal több kínai EV-t importáltak, mint korábban.

Összesítve Észak-Amerikában történt a legnagyobb letörés: 97%-kal kevesebb kínai villanyautót importáltak, míg Európa összesítve -30%-os teljesítményt produkált. Ugyanakkor Dél-Amerika továbbra is erős felvásárló, Afrikában pedig 87%-os növekedést értek el tavaly februárhoz hasonlítva.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....