beruházás

Egymilliárd forint beruházást hajt végre a BUDPORT földi kiszolgáló Ferihegyen

2017.02.16.

Egymilliárd forintos beruházást hajt végre a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőgépek földi kiszolgálásával foglalkozó BUDPORT Handling Kft. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A cég a legmodernebb, a kiszolgáláshoz szükséges eszközöket szerezte be tisztán saját forrásból és 150 új munkahelyet hoz létre a repülőtéren. A beszerzés több lépcsőben május végéig fejeződik be, a BUDPORT egyebek közt utaslépcsőket, csomagszállító járműveket, repülőgép-mozgató berendezéseket vásárolt. Hangsúlyozták: minden szükséges tárgyi és személyi feltétel rendelkezésre áll majd minden típusú járat, akár óriásgépek kiszolgálásához is.

A száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás 2015 végén szerezte meg a teljes körű földi kiszolgálási engedélyt, jelenleg több mint 100 magasan képzett szakembert foglalkoztat. A nyilvános cégadatok szerint a társaság a legutóbbi lezárt pénzügyi évben, 2015-ben 1,357 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 1,045 milliárd forint után. Mérleg szerinti eredménye 232 millió forintra nőtt az előző évi 227 millióról. 
Jelenleg négy társaság végzi a járatok földi kiszolgálását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a több nemzetközi repülőtéren szolgáltatást nyújtó török Celebi és a Menzies, az egykor a Malév gépeit kiszolgáló, állami tulajdonban lévő Malév Ground Handling és a BUDPORT.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....