járműmegosztás

Egyre többen használják a megosztott autókat

2024.02.16.

- Az autózási szokások egyre inkább átalakulnak, tavaly a megosztott autókat 25-30 százalékkal többen használták, mint egy évvel korábban - közölte a Jövő Mobilitása Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Adataik szerint a három nagy hazai autómegosztó (carsharing) szolgáltató - a GreenGo, a wigo és a Mol Limo - autóival indulásuk óta a felhasználók több mint 70 millió kilométert tettek meg. 

Szakértők számításai szerint a megosztott használatú autók akár 6-12 magán, vagy céges tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben, csökkentve a város autós terheltségét, a foglalt parkolóhelyek számát és a dugók méretét - írták a közleményben.

Fotó forrása: hirado.hu

A szövetség szerint a saját használatú autókhoz képest a megosztott autók sokkal kevesebbet állnak, így minél inkább elterjednek, annál több parkolóhely szabadul fel.

Kárpáti András, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta, céljuk a carsharing megoldás szorosabb integrációja a fővárosi közlekedési rendszerbe, hogy az autómegosztás minél több embernek biztosíthasson fenntartható autós közlekedési alternatívát.    

Míg az autómegosztók hazai indulásakor a saját helyett elsősorban azoknak érte meg anyagilag megosztott autót használni, akik aránylag kevés kilométert tettek meg évente, addig az autófenntartási költségek növekedésével ma már akár évi 18 000 kilométernél is igaz ez - írták a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....