béremelés

Ekkora béremelés lesz a kecskeméti Mercedes-gyárban áprilistól

2024.03.29.

- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett egyéb juttatásokat is tartalmaz - közölte az MTI-vel a kecskeméti gyár  kommunikációját ellátó társaság.

A tájékoztatás felidézi, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) tavaly a vállalat 2022-es eredményei alapján minden munkavállalónak bruttó 870 ezer forintot fizetett ki. A 2023-as eredmények után az idén ez az összeg bruttó 1 millió 90 forint lesz, amit a jövő héten kapnak meg a dolgozók.

A bértárgyalásokon 2023. októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel. Tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, kedden tartott találkozó sem vezetett megállapodáshoz.

A vezetőség által elfogadott teljes csomag az alapbéremelés mellett az úgynevezett  vakációs juttatás összegét 25 százalékkal megemelte,  a kifizetését július elején teljesíti a vállalat. A csomag részeként 2024-ben és 2025-ben összesen 300 000 forint értékű egyszeri kifizetésben részesülnek a munkavállalók két, egyenként 150 000 forintos lépcsőben.

Változatlanul megmaradnak az egyéb kiegészítő juttatások is, mint például az év végi 13. havi fizetés - tették hozzá.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban több mint 4500 ember dolgozik. A vállalat vezetésének meggyőződése szerint a tárgyalások lezárása és az egyoldalú bérrendezés a legjobb megoldás a kecskeméti csapat számára - olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....
2026.03.17
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós,....
2026.03.17
Egy durrdefekt nemcsak a sofőr, hanem a körülötte közlekedők életét is egy pillanat alatt veszélybe....
2026.03.17
Tavaly december óta a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik....
2026.03.17
Egy forgalomból kivont autóval, a tiltó jelzés ellenére, a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve....
2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....