Jeep

Eladásai 30 százalékos javulását várja a Jeep Magyarországon jövőre

2017.09.22.

A bővülést a Compass bevezetésétől várja Czuczor Zsófia, a márka termékmenedzsere.

A terepjárókat értékesítő amerikai cég magyarországi eladásai az idén megduplázódtak a tavalyihoz képest, elsősorban a Renegade modellnek köszönhetően, de az értékesítésnek újabb lökést adhat a Compass modell piaci bevezetése. A Compassból már hatot eladott a magyarországi vezérképviselet, noha a modell hivatalos bemutatójára csak csütörtökön került sor. Az új modellből csak ebben az évben 60 eladását prognosztizálják, jövőre pedig további 30 százalékkal bővülhet a teljes Jeep eladás Magyarországon - mondta Czuczor Zsófia.

Hozzátette: a közép-kelet-európai régióban Magyarországon a legnagyobb piaci részesedése a 76 éves Jeepnek, értékesített darabszámban pedig a második helyen áll Csehország után.

A Compass az egyik legerősebb szegmensbe, a középosztályú szabadidő-autók közé érkezik. E kategóriában tavaly 50 százalékkal nőttek az eladások, összesen 14 500 jármű talált gazdára. Európában 2016-ban 1,6 millió autót értékesítettek ebben a kategóriában, 2020-ra pedig a 2 milliót is meghaladhatja az eladott autók száma.

A Jeep Magyarországon 2017-ben eddig 475 autót értékesített, 85 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése a teljes autóeladásokból 0,65 százalék volt. A legtöbbet az alsó-középkategóriás Renegade terepjáróból adtak el, 431 ilyen modell kelt el, míg egy évvel korábban 202-t értékesítettek.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....