árverés

Elárverezik Keith Richards Ferrariját

2014.05.03.

A Ferrari Dino 246GT-t 1972-ban vásárolta a Rolling Stones gitárosa. Idén május 9-én, Monacóban fogják elárverezni.

A Dino 206 és 246GT azért különleges a Ferrari történetében, mert ezek voltak az olasz sportkocsigyártó első V6-os motorral szerelt autói. Összesen csak 4000 példány készült belőlük 1968 és 1974 között, ezért manapság a Dino egyike a legdrágább és legkeresettebb Ferrari modelleknek.

Keith Richards 1972-ben, egy kaliforniai Ferrari kereskedésben vette a képen látható ezüstszínű autót, és egészen 1986-ig megtartotta. 14 év alatt a brit rocksztár mindössze 25 ezer mérföldet (40 ezer kilométert) tett az autóba. 1986 után a Ferrari ideje nagy részét egy gazdag japán gyűjtő gyűjteményében töltötte.

Az autót az árverésen megvásároló szerencsésnek a jármű mellé jár egy levél is, amelyet Alan Dunn, a Rolling Stones egykori menedzsere írt, és amelyben igazolja, hogy ki volt az autó tulajdonosa 1986-ig, és, hogy mekkora volt az autó futásteljesítménye.

A Ferrarit a klasszikus autókra specializálódott Coys aukciós ház fogja elárverezni május 9-én, Monte Carlóban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....