Rakpart

Eldőlt, hogy a Duna tetőzése miatt mikor zárják le Budapesten az alsó rakpartokat

2024.06.06.

A budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között kell lezárni – közölte a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala csütörtök délután az MTI-vel.

Az érkező dunai árhullám miatt, a folyamatosan emelkedő vízszintre tekintettel, a Budapest Közút június 6-án 20 órától lezárja a forgalom elől a rakpartokat. A legfrissebb előrejelzések szerint pénteken napközben kerülhet víz alá az alsó rakpart több szakasza, de a magas vízállás miatt már ezt megelőzően is kicsaphat a medréből a Duna vize, ezért az élet- és vagyonbiztonság érdekében már csütörtök estétől szükséges az alsó rakpart lezárása. Csütörtök 0 óra óta már tilos a megállás az alsó rakpartokon, így a Fővárosi Önkormányzati Rendészet Igazgatóság megkezdi a lezárt budai és pesti rakparton hagyott gépjárművek elszállítását a járművek épségének megóvásáért. Természetesen az árvízvédelmi intézkedések miatt ezen a hétvégén a megszokott rakpartnyitás is elmarad.

Az elszállított gépjárművek üzembentartói a Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központ 0-24 órában hívható 301-7500-ás telefonszámán, vagy a https://fori.hu/elszallitott-jarmuvek/ kaphatnak felvilágosítást gépjárművük elhelyezéséről – ismertették a közleményben.

A rakpartok megnyitásának ideje még kérdéses, a jelenlegi előrejelzések szerint arra jövő hét elején kerülhet sor, miután a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója elvégezte az árhullám levonulása utáni átfogó, fertőtlenítő takarítást – olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....