elektromos autó

Elektromos Porsche-koppintás Hollandiából

2014.06.18.

A Carice Cars bemutatta első autóját, amely a legendás Porsche 356-osra hasonlít, de elektromos hajtással rendelkezik.

A Carice Mk1formája egyértelműen a 356 Speedstert mintázza, a karosszériája viszont nem acélból, hanem műanyagból készül, így az autó tömege mindössze 350 kilogramm az akkumulátorokkal együtt. Kezdetben háromféle teljesítménnyel kínálják majd: a belépő szint 20 lóerőt, az erősebb 54 lóerőt kínál, emellett kínálnak egy jogosítvány nélkül is vezethető gyermek-verziót (16 éves kortól) 5,4 lóerővel.

A kocsi hatótávja 130 kilométer, a gyorsulás függ az verziótól és az extráktól, így erre nem adott meg konkrét adatot a gyártó.

A kocsi teljes hosszán végighúzódó gerinc-alváz magában foglalja az akkumulátorokat, és ez garantálja az ideális, 50-50 százalékos súlyelosztást is. A mindössze 10 példányban készülő tető nélküli roadster ára 26620 euró, ami 8,16 millió forintnak felel meg.

Magyarázat lehet a magas árra az igényes anyaghasználat, a kormány ugyanis fából, a műszerfal alumíniumból, az üléskárpit pedig bőrből készül. Felárért kis lökettérfogatú hatótávnövelő benzinmotor is kapható, sőt, hidrogén-hajtással is elérhető a jármű. A megrendeléseket június 21-én kezdik felvenni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....