e-autó

Elektromos taxikat adott át a Nissan

2014.10.24.

Róma és Madrid Leafeket, Barcelona e-NV200-ast kapott.

Leszállították a két első Leaf taxit Rómában, a környezetbarát autók a Taxi 3570 társaság flottájában állnak majd munkába, egyelőre csak egy évre, próbaüzemben. Mivel a Leafek hatótávolsága jóval elmarad a hagyományos dízel taxikétól, egy mobilizált töltőállomás fogja segíteni az autókat abban, hogy mindig mozgásképesek maradjanak.

Erre a célra egy Nissan NV400-ast alakítottak át úgy, hogy a rakterébe akkumulátort tettek. A 130 darabos, napelemről töltött lítium-ion tetrafoszfát akkumulátor 100 kilowattórás teljesítményű, és képes 15 perc alatt 30-ról 80 százalékosra növelni a Leaf akkumulátorának töltöttségét. Ezen kívül a forgalmas Fiumicino repülőtéren egy statikus gyorstöltőt is felállítanak, amely 0-ról 80 százalékosra fél óra alatt tudja feltölteni a Leaf akkumulátorát.

Spanyolországban is átadták az első Leaf taxit, az ünnepélyes esemény helyszíne a Puerta del Sol volt, ahol a spanyol utak nullás kilométerköve található. Barcelona viszont a tágasann e-NV200 taxiból kapott, ami nem véletlen, ugyanis az autót a város melletti Nissan gyárban készítik.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Gorden Wagener, a Mercedes leköszönő dizájn főnöke osztotta meg közösségi médiáján az eddig soha....
2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....