Microlino

Elektromosként tér vissza az Isetta alapjaira épített mikroautó

2022.12.26.

A híres BMW Isetta alapjaira épített Microlino második verzióját mutatta be a tervező Ouboter-testvérpár, ami az előző verziótól nem sokban tér el, amiben mégis, az igencsak fontos, ugyanis a Microlino 2.0 elektromos hajtást kapott.

Az ISO új fogalmat nyitott az autógyártás történetében, amikor 1955-ben bemutatta Isetta nevű csodaautóját, amely egy háromkerekes, egy, vagy két személy szállítására alkalmas mikroautó volt. Tojás alakja és futurisztikus, egyben vicces külseje miatt kapta a Buborékautó elnevezést. Igazi nyilvánosságot akkor kapott, amikor egy évvel később BMW 300 néven tömeggyártásba került és az első tömegesen gyártott autó lett, amely 3 liternél kisebb fogyasztással üzemelt 100 kilométeren.

Persze az Isetta felett eljárt az idő és manapság csak egy-két ilyen csodagép tűnik fel gyűjteményekben vagy autókiállításokon. Azonban 2016-ban Oliver és Merlin Ouboter svájci testvérpár, a Micro Mobility Systems vállalat égisze alatt bemutatta a Microlinót, amely az Isetta újragondolt mása volt. Az autót a Genovai Autókiállításon mutatták be és 8000 előrendelést kapott a cég.

Most azonban újabb modellel álltak elő, amely bár nem sokban különbözik a Microlino előző modelljétől, egy fontos aspektusa mégis van: elektromos.

Forrás: Microlino

A 2018-ban gyártásba került Microlino benzinmotorját egy 12,5 kilowattórás elektromos motor váltja fel az új modellben, és amelynek becsült hatótávolsága 230 km, emellett 90 km/órás végsebességet képes biztosítani az autónak.

A Microlino össztömege 496 kg és hossza csupán 2,5 méter, így ideális lehet a városban és szűk utcában és töltése is könnyen megvan. A tervező testvérpár kiemelte, hogy ez volt a fő szempont a Microlino kapcsán, és emiatt döntöttek úgy, hogy újratervezik a modellt.

De mit is jelent az újratervezés?

Az elektromotoron kívül nem sok minden változott az autó kinézetén, kivéve egy jelentős dolgot: három helyett négy keréken gurul az új Microlino, amely egyrészről elveti az Isetta hagyományait, ellenben sokkal stabilabb lesz a jármű, mivel a négy kerék kevésbé borulékony, mint a három.

Ezen kívül azonban mind a külső, mind a belső megmaradt az eredeti Microlinóhoz képest, amely pedig az Isetta kinézete alapján készült. Apró, tojásforma, futurisztikus, hosszú visszapillantó tükrök, letisztult ívek. Az autó tetején tetőablak a sportosság és kényelem jegyében. A gyártó úgy reklámozza honlapján az autót, hogy ketten is elférnek benne, sőt, mögöttük, a csomagtartóban három sörös rekesz is, amely egy ekkora jármű esetében valóban lenyűgöző teljesítmény.

Az Ouboter testvérek azt is elmondták, hogy a Microlino a tökéletes jármű a városban, nem csak azért, mert kicsi és elektromos, mert ezek a jellemzők akár egy biciklire is igazak lehetnek. Sőt, az európai közlekedésben L7e besorolást kapott a Microlino, ami azt jelenti, hogy technikailag nem autónak számít, hanem elektromos, négykerekű kerékpárnak, azonban a testvérek kiemelték, hogy a Microlino jobb, mint egy bicikli, mivel védi utasát az esőtől, szállítani is lehet vele és ketten is elférnek egymás mellett, nem egymás mögött, így beszélgetni is könnyebb.

Ouboterék és a Microlino. (Forrás: Microlino)

Merlin Ouboter a Microlino ökológiai lábnyoma harmada egy átlagos elektromos autónak, mivel a jármű előállítási költségei elenyészőek egy átlagos személyautóéhoz viszonyítva, a kevesebb alkatrésznek köszönhetően, emellett a kisebb energiafogyasztás is csökkenti a karbonlábnyomot.

Az elektromos Buborékautóra eddig 35 ezer előrendelés érkezett és egy jármű ára kicsivel több mint 6 millió forint. A testvérek szülei, akiknek saját jármű gyártó cége van, és az elmúlt években 90 millió rollert adtak el, nagyjából 4 milliárd forintot fektettek fiaik ötletébe, ezért úgy látszik, az elektromos miniautót sikeres befektetésnek számít.

Forrás: Microlino

Hogy a Microlino valóban az sikeres lesz-e, egyelőre nem tudni, de az Ouboter fivérek pozitívan állnak a projekthez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....