magyarok a világ járműgyártásában

Elhunyt Michelberger Pál nemzetközi hírű gépészmérnök

2014.04.15.

Életének 85. évében, április 11-én elhunyt Michelberger Pál, a mechanika, a járműtervezés és -építés, valamint a kinetika nemzetközileg elismert kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és egykori alelnöke, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa - közölte kedden az MTA.

Michelberger Pál 1930-ban született Vecsésen. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán 1948-ban kezdte meg tanulmányait, majd 1952-ben szerzett diplomát az addigra már Hadmérnöki Karrá átnevezett intézményben. Az egyetem volt oktatói és kutatói pályája első állomása is, ahol előbb tanársegédként, majd később adjunktusként, illetve docensként dolgozott.

A Közlekedésmérnöki Kar 1968-as megalakulása után a Mechanikai Tanszéken kapott egyetemi tanári, illetve egy évvel később tanszékvezetői megbízást. 1985-ben a kar dékánjává, majd 1990-ben a Budapesti Műszaki Egyetem rektorává választották. Az egyetemet 1994-ig, a Mechanika Tanszéket 1995-ig vezette. 1994 és 1995 között a Magyar Rektori Konferencia megválasztott elnöke volt. 2001-ben professor emeritusi címet kapott.

Eredményeit elsősorban a járművek szilárdsági és élettartamra való méretezésében, valamint a rugalmas vázszerkezetek dinamikájának kutatásában érte el, de tevékenysége kiterjedt a szimmetriaelvek általánosítása terére is. Úttörőnek tekintett tudományos eredménye a gyártási folyamat, valamint a szilárdsági elemzés összekapcsolása, illetve az ezzel kapcsolatos gyártási feszültségek sztochasztikus kezelése - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Kandidátusi értekezését 1960-ban, akadémiai doktori disszertációját 1970-ben védte meg. 1982-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává. Aktívan közreműködött az MTA Mechanikai Bizottságának, a Közlekedéstudományi Bizottságnak és a Gépszerkezettani Bizottságnak munkájában, utóbbit 1985 és 1993 között elnökként is vezette. 1993-tól az MTA alelnöki posztját töltötte be, tisztségében 1996-ban a Közgyűlés újabb három évre megerősítette. Öt évig, 1994 és 1999 között a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnökeként is dolgozott.

Michelberger Pál számtalan hazai és nemzetközi tudományos testület tagja és vezető tisztségviselője volt. Szakfolyóiratok főszerkesztőjeként és szerkesztőbizottságának elnökeként, gazdasági társaságok tudományos tanácsadójaként, illetve igazgatótanácsi tagjaként, valamint elnökeként is szerepet vállalt a tudományos és gazdasági életben. Négy évig látta el a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) elnök posztját, 2001 és 2004 között pedig a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke volt.

Munkáját több díjjal, egyebek közt Széchenyi-díjjal ismerték el, amelyet 1995-ben vehetett át a hazai járműipar megteremtésében, különösen az új autóbusz-konstrukciók fejlesztésében végzett tudományos, műszaki és oktatói tevékenységéért, járműfejlesztési iskola kialakításáért és nemzetközi elismertetéséért.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....