BYD

Elindult Európa felé a BYD első autó szállítmánya

2024.01.21.

Mintegy 7000 db autót rejthet annak az óriási teherhajónak a gyomra, ami most elindult Európa felé a Dél-Kínából.

Kép: Reuters

Ennyi ugyanis a befogatóképessége a BYD Explorer No.1 beszédes nevű, óriási teherhajónak, ami a napokban kihajózott Shenzhen városából, hogy az európai autóipart vegye célba. A BYD szerint további hét hasonló hajójárat várható az elkövetkezendő két évben és fontos szerepet kapnak a kínai autógyár világpiaci terjeszkedésében. A BYD Explorer No.1 meg fog állni Hollandiában és Németországban is a helyi jelentések szerint. Mostanra pedig az is ismert, hogy európai, helyi autógyárukat itt Magyarországon, egész pontosan Szegeden fogják megépíteni, sok egyéb ázsiai beszállító, akkumulátorgyártó és autógyártó mellett.

Egyébként nem a BYD az egyetlen, aki saját teherhajókat rendelt. Már a Chery és a SAIC is ilyen módon tervezi felturbózni készleteit az export piacokon. Kína összességében mintegy 5,2 millió autót exportált 2023-ban, hamarosan pedig azt prognosztizálják, hogy megelőzheti akár Japánt is, amelyik eddig a világ legnagyobb autóexportálója volt. A BYD egyébként 3 millió autót értékesített 2023-ban, ebből 243 000 ment exportra, leginkább olyan piacokra, mint Ausztrália, Brazília vagy Izrael.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....