Karoq

Elkészült a 250 ezredik Škoda Karoq

2019.09.30.

A Škoda Auto Mladá Boleslav-i gyárában szeptember 20-án legördült a szerelőszalagról a 250 ezredik Karoq, a jubileumi példány egy Magic-fekete metál színű 1.0 TSI (85 kW/115 LE). A kompakt SUV-modell világpermierjét 2017 május közepén tartották Stockholmban, sorozatgyártása pedig 2017 júliusban indult be.

Amint Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: "E mérföldkő jól bizonyítja, milyen népszerű a ŠKODA KAROQ. Nagyszerű siker, hogy már valamivel több, mint két évvel a gyártáskezdet után elértük a 250 ezer darabos mennyiséget, ami a KAROQ jelentőségét is hangsúlyozza vonzó modellpalettánkon."

A ŠKODA 2017 júliusa óta készíti Kvasinyban KAROQ modelljét, 2018 januárban pedig Mladá Boleslavban is beindult a gyártása. 2018 folyamán a cseh gyártó 115 700, míg az idén eddig 97 900 darabot szállított ki ügyfeleinek KAROQ sorozata tagjaiból, amely így jelenleg a ŠKODA legkeresettebb modelljeinek egyike.

A ŠKODA 2016-ban a KODIAQ sorozattal indította el SUV-offenzíváját, amely a márka kínálatának első nagyméretű Sport Utility Vehicle tagjaként jelent meg. A KODIAQ 2016 októbere óta készül Kvasinyban, s 2017 tavaszán érkezett a piacra. A KODIAQ, a KAROQ és az új City-SUV KAMIQ formájában a cseh gyártó már három vonzó modellel is szolgál e piaci szegmensben, s a márkaembléma helyett mindegyikük már önálló betűből álló márkafeliratot hordoz csomagtérajtaján.

A 2020-as modellévre a ŠKODA műszakilag és optikailag is frissítette KAROQ sorozatát, a nagysikerű kompakt SUV-modellt most a fokozott biztonság és kényelem szolgálatában még gazdagabb felszereltség jellemzi. Rendelkezésre áll hozzá például az új Side Assist rendszere is, amely már 70 méteres távolságig figyelmeztethet a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járművekre.

A KAROQ connectivity-kínálata is a legkorszerűbbnek számít, s az innovatív ŠKODA Connect megoldások mellett online-szolgáltatások széleskörű választékával is szolgál. A ŠKODA KAROQ futóműve - amely elsőkerékhajtású és összkerékhajtású kivitelében egyaránt felszerelhető az adaptív futómű (Dynamic Chassis Control; DCC) technikájával - szintén mércéül szolgálhat és mindenkor lehetővé teszi a műutaktól távoli kirándulásokat is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....