kecskeméti Mercedes-gyár

Elkészült az egymilliomodik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2018.09.10.

A Mercedes-Benz gyár 2012 tavaszán kezdte meg termelését Kecskeméten, majd 6,5 év elteltével elérte az egymilliós darabszámot.  Ennyi autóval kétszer ki lehetne rakni a kecskeméti gyár és rastatti testvérgyára közötti autóutat oda-vissza - írja a cég sajtóközleménye.

Legördült a gyártósorról az egymilliomodik személyautó, amely büszkén viselheti a „Made-in-Kecskemét” feliratot. A Mercedes-Benz gyár folyamatos fejlődését az is jól mutatja, hogy a 2012-es termelési starthoz képest mintegy 4 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első 500.000 autó, de a második félmillióhoz már mindössze két és fél évre volt szükség. A rastatti testvérgyárral szoros együttműködésben működő kecskeméti gyár kezdetben B-osztályú, majd Mercedes-Benz CLA és CLA-Shooting Brake kompaktautók gyártására rendezkedett be, de az idei év májusától a B-osztály helyét átvette a februárban bemutatott új A-osztály. Az egymilliomodik autó is egy A-osztály lett: a fehér színű A180d AMG-line típusú személyautót egy olaszországi autószalonban rendelték meg, s Bács-Kiskun megyéből egészen Toszkánáig fog utazni az új tulajdonosához.

Fontos elismerés a Kecskeméten gyártott CLA-nak

A gyártási jubileummal egy időben nyerte el a Mercedes-Benz CLA a J.D. Power 2018 Germany VDS hosszú távú megbízhatóságot igazoló díját a középkategóriájú személyautók között. Ezzel a díj történetében először fordult elő, hogy egy Magyarországon gyártott személyautót minősítettek tartósan legmegbízhatóbbnak a német vásárlók. A J.D. Power szervezetet 1968-ben alapították Kaliforniában, s az 1970-es évektől lett igazán ismert független autóipari elemzései, valamint a vevői vélemények kiértékelései által. A CLA-t több mint 14 ezer autótulajdonos megkérdezésével végzett kutatás alapján ítélték Németországban a legmegbízhatóbbnak a középkategóriában. A Mercedes-Benz CLA-t és CLA-Shooting Brake-et kizárólag Magyarországon gyártják, s Kecskemétről szállítják közúton, vasúton, majd hajókkal a világ minden pontjára, Kínától az Egyesült Államokig.

„Az egymilliomodik autó legyártása mérföldkő a gyárunk életében. A Mercedes-Benz sikere Magyarországé, és legfőképp a kiváló magyar munkatársainké is egyben. Ennek a közös sikernek a legfőbb záloga, hogy a magyar emberek a gyártósorról 2012-ben elsőként legördült autótól a mostani, egymilliomodik példányig folyamatosan képesek olyan csúcsminőséget előállítani Kecskeméten, amely méltó a vásárlóink bizalmára. Nagyszerű és érdekes véletlen, hogy ugyanekkor kapta meg a kizárólag nálunk gyártott CLA a vevői elégedettséget tükröző kiválósági díjat. A kecskeméti modellnek odaítélt díj különleges jelentőségét az adja, hogy hosszú távú vásárlói tapasztalatokon alapszik.” - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén már javában zajlanak gyárbővítés előkészítő munkálatai. A termelés várhatóan 2020-ban kezdődik meg a csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségét megvalósító hatékony, teljesen rugalmas, ún. full-flex gyártási egységben. A legmodernebb termelési rendszer keretében különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulhatnak majd le a szalagról, így nem csak a termelési kapacitások bővülnek, de a Mercedes-Benz versenyképessége is tovább növekedhet. A gyárbővítés eredményeként új présüzem, továbbá új karosszéria-, felületkezelő- és összeszerelő üzemek jönnek létre. A beruházás teljes összege 1 milliárd euró, s több mint 2500 újabb munkahelyet teremt majd Kecskeméten.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg mintegy 4.000 munkatársat foglalkoztat. 2017-ben több mint 190.000 Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. Első modellként 2012-ben a Mercedes-Benz B-osztálya gördült le a szalagról. Ezt követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA kupé, majd 2015-ben a CLA Shooting Brake. Ez utóbbi két modellt az egész világon kizárólag Kecskeméten gyártják. 2018 májusa óta az új A-osztály egészíti ki a magyar gyártóhelyszín termékpalettáját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Ezek voltak a legnépszerűbb autók Svájcban 2025-ben – írja a blick.ch.   ..
2026.01.12
Évnyitó interjú Morenth Péterrel, a HTA elnökével   ..
2026.01.12
A Volkswagen gőzerővel készül egy új elektromos modell, az ID. Polo bemutatására, s most először....
2026.01.12
A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített....
2026.01.12
Egy német tanulmány szerint a 30 km/h sebességkorlátozás a nagyvárosokban kevesebb balesethez vezet....
2026.01.12
A január 9-18. között megrendezésre kerülő Brüsszeli Autószalonon tartja európai premierjét a....
2026.01.12
A lelkes és elkötelezett közönség előtt a Citroën Racing ma ünnepelte történetének egyik....
2026.01.12
Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban....
2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..