Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Elkészült az 500 ezredik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2016.02.15.

A termelési jubileumot jelző példány egy kozmoszfekete színű CLA volt.

Az esemény megünneplésének alkalmából február 9-én a gyárba látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, egyúttal találkozott a január 1-jén kinevezett új gyárigazgatóval, Christian Wolff-fal - olvasható a Mercedes közleményében.

A tájékoztató idézte a gyár igazgatóját, aki kiemelte, egy 15 millió eurós beruházás keretében innovatív logisztikai fejlesztés valósul meg a gyárban. Az árukosaras logisztikai rendszer bevezetéséhez az ellátási folyamatok gyökeresen megváltoztak. Az építési munkálatok 2016 elején kezdődtek, és várhatóan nyárig befejeződnek.

A közlemény szerint az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Az utóbbi két modell kizárólag Kecskeméten készül.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. majdnem négyezer munkavállalónak biztosít munkát és 32 magyarországi beszállítóval dolgozik. A 2012 márciusában megnyitott gyárba eddig több mint 1 milliárd eurót fektetett be.

A kecskeméti gyár a nemzetközi Mercedes-Benz Cars gyártási hálózatának része a kompaktautó termelési hálózaton belül. A kompaktautók továbbra is sikeresek a Mercedes-Benznél: januárban 45.840 ügyfél döntött A- vagy B-osztályos Mercedes-Benz, CLA, CLA Shooting Brake vagy GLA vásárlása mellett.

Az előző év azonos időszakához viszonyított eladások ezzel 35,9 százalékkal emelkedtek. Az elmúlt évben 25,8 százalékkal növekedett világszerte a kompaktmodellek eladása, ami összesen 582 531 jármű eladását jelentette.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....