kerékpár

Elkészült a Debrecen és Szatmárnémeti közötti kerékpárút újabb szakasza

2015.11.26.

lkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei az MTI-vel.

Zichar János (Fidesz-KDNP), Nyírcsászári polgármestere arról tájékoztatott, hogy községe, valamint Hodász, Nyírbátor és Nyírmeggyes közösen pályázott a több mint 502,7 millió forint értékű, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti kerékpárút megépítésére.
A négy önkormányzat együttesen 500 millió forint európai uniós és nemzeti támogatást kapott a közlekedésfejlesztéshez, ezt 2,7 millió forintot meghaladó saját forrással egészítették ki. A csaknem 11 kilométer hosszú, kétszer egysávos kerékpárút építéséhez szükséges önerő összegét a helyhatóságok a településüket érintő úthossz arányában osztották el.

Simonné Rizsák Ildikó (Fidesz-KDNP) nyírbogáti polgármester azt közölte, hogy a Nyírbogát és Nyíradony közötti kerékpárút tervének elkészítéséhez csaknem 20 millió forint támogatásban részesült az érintett két település önkormányzata. A jogerős építési engedély kiadása is megtörtént már, így előkészíthetik a megvalósítást.
Nyírbogát és Nyírbátor között már korábban elkészült a 4,5 kilométer hosszúságú kerékpárút, mintegy 324 millió forintból, amely szintén uniós és nemzeti támogatás volt.

A 471-es, Debrecen és Mátészalka közötti út melletti kerékpárút a debreceni, a nyírbátori és a mátészalkai ipari parkban lévő gyárakba ingázók biztonságos közlekedését szolgálja. A főút ugyanis a nagy forgalom miatt rendkívül balesetveszélyes a biciklisek számára.
A Debrecen és a romániai Szatmárnémeti közötti kerékpárút, amelyet fontos turisztikai útvonalnak is szánnak, mintegy 130 kilométer hosszú lesz. Nagyobb része Mátészalkáig már elkészült, míg onnan - Győrteleken, Ököritófülpösön, Porcsalmán és Pátyodon át - Csenger határáig most épül, mintegy 1,5 milliárd forint összegű szintén európai uniós és hazai kormányzati támogatásból.

(forrás: MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....