utánpótlás

Elkezdődött az iskola: vissza kell(ene) szokni a rendszerbe

2023.09.27.

Lassan egy hónapja becsengettek, ez azt jelenti, hogy szépen lassan mindenki visszarázódik a tanévközi időszakba. Mit jelent ez autós szemmel? Nagyobb dugókat a reggeli, és délutáni csúcsforgalomban. De ha már sokan a fél életüket végig ülik a dugóban, van idejük megfigyelni az autóstársakat. Nekem továbbra is a robogóm a dugóhúzó, így sokkal alaposabban szemlélek mindent, és ez a cikk is azért született, mert bőven látok hiányosságokat a szabályok betartásánál a csemetéjüket szállító szülőknél.

Hogyan utazhat szabályosan a gyermek?

Gyorsan menjünk is át azon, hogy mit kell betartani gyermekszállításnál. Szerintem ezt sem lehet elégszer elismételni, mert nem mindenkinek kézenfekvő, hogy a gyerekek sokkal nagyobb veszélyben vannak már egy kisebb koccanásnál is. A legfontosabb, hogy a három évnél fiatalabb gyermekek minden esetben csak gyermekülésben utazhatnak. A sofőr mellé pedig csak akkor ülhetnek, ha 150 centiméternél magasabbak. Szerintem ökölszabály lehet, hogy három-négy éves korig mindenképpen evidens a gyerekülés, utána pedig, ha elhagyja a 135 centiméteres magasságot, és már kényelmetlen neki a gyerekülés, akkor jöhet az ülésmagasító. De ezt csak akkor szabad használni, ha a biztonsági öv már megfelelően tartja. A lényeg, hogy a biztonsági öv sem a nyakát, sem a karját nem érintheti, annak mindig a válla magasságban kell lennie.

Mi az általános hozzáállás?

Nos, nagyon fellengzős. A cikk is azért született meg, mert ahogy jött az iskola, megjelentek azok a szülők, akiknek felesleges rossz a gyermek szállítása az iskolába, vagy óvodába, ők a hátuk közepére nem kívánják az ezzel járó kényelmetlenséget. De az utazási komfortot viszont meg kell adni a gyereknek, aminek fundamentuma, hogy minél közelebb kell kitenni az oktatási intézmény bejáratához. Szinte sportot űznek belőle, hogy ki hol áll meg, és sajnos abból is, hogy milyen gyorsan tudják „kidobni” a gyereket a hátsó sorból. Ehhez jó, ha minél kevesebb passzív biztonsági elemtől kell megszabadulni. Erre majd később ki is térek. De először jöjjön egy rossz beidegződés, a szülői túlféltés, és mindenek feletti megfelelési kényszer, mert ha ők nem kapták meg a mobilitás ezen kényelmességét, akkor a gyereknek ezt erejükön felül is biztosítani akarják. Pedig de nehéz lesz így ránevelni a csemetét az önálló közlekedésre, ha mindig mindenhova a mozgó családi bunkerrel utazik, ahol elbújik a telefonja kijelzőjébe, és talán még az útvonalat sem ismeri. Nagyon jó, ha minél hamarabb hozzászoktatjuk őket a biztonságos és felelős közlekedésre, a szabályok betartására. Gondoljunk csak bele, hogy neki erről az egészről fogalma sincs, ha játékos formában minél hamarabb megmutatjuk neki, akkor a kedve is megjöhet ahhoz, hogy megtanulj a KRESZ szabályokat, és akár már kamaszként kipróbálja magát élesben mondjuk a segédmotoros kategóriával. De visszatérve az eredeti témára: a legjobb lenne egy kis önállóságra nevelés. Persze tudom, hogy a város több pontjára transzportálni nehéz feladat, és a mai közbiztonságot elnézve nem is életbiztosítás. Főleg most, hogy jönnek majd a hosszú téli éjszakák. De ettől függetlenül én minden szülőnek azt tanácsolom, hogy érdemes néha kettőt hátralépni, és úgy engedni önállóság útján, hogy közben megvan a tudat, hogy a szülők részéről mindig ott a stabil hátország.

Hogyan kell(ene) parkolni?

Általában minden iskola biztosít az autóval járó szülőknek parkolási szakaszt, amíg a gyerekek biztonságosan kiszállhatnak, és eljuthatnak az oktatási intézménybe. A megállni tilos táblákat tehát nem azért teszik ki, mert véletlenül többet rendeltek, és fel kell használni. Ezeket szőlőként főleg érdemes betartani, már csak a példamutatás okán is. Tudom, hogy a zsúfolt belvárosban nagyon nehéz a megállás, mert folyamatosan kevés a hely, és sokkan egyszerre érkeznek, így sorok alakulnak ki, ami feszültséghez vezethet. De mit gondol majd az a gyermek, aki akár napi szinten látja, hogy az anyukája a mozgássérült parkolóban hagyja az autót, mert csak beszaladok címszóval? Vagy a zebra előtt áll meg pár méterrel, mert csak kiugrik a gyerek? Léteznek népszerű bunkósági megnyilvánulások, emellé már csak a behajtani tilos táblás közlekedést, vagy a záróvonal megszegését tudnám említeni. Nagyon nem jó ilyen dicsőségfalra kikerülni. Őszintén kíváncsi lennék, hogy amikor a gyermeke ezt megkérdezi, akkor mi a válasz a szülő részéről. A példamutatással nevelhetjük, formálhatjuk a következő generációt olyanná, ami tovább javítja a közlekedési morált. Addig pedig nem árt tisztában lenni néhány idevonatkozó szabállyal.

A KRESZ szabályai szerint TILOS megállni és várakozni:

-„Tilos megállni kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül.”

-Menetiránnyal ellentétes irányban

-Megállni és várakozni tilos tábla hatálya alatt az iskola előtt a sarok és a gyalogátkelőhely között

-Kereszteződésben

-Záróvonallal párhuzamosan, ha nincs meg a 3 méter távolság

-Záróvonal kereszteződéstől ellentétes végétől 5 méteren belül

-Utcasaroktól 5 méteren belül

Mi legyen a tanulság?

Ahogy az utakon találkozunk bunkó, agresszív sofőrökkel, ugyanez a típus megjelenik óvodák, iskolák környékén is, és mivel mindennél fontosabbnak tartja magát, magasról tesz a szabályokra. Elkerülni érdemes, konfrontálódni vele semmiképpen, hiszen szinte majdnem mindig meggyőzhetetlen. De nagyon szégyenlem magam azok helyett a szülők helyett is, akiknél állva utazó gyereket látok a kocsiban. Vagy ugyanilyen bicskanyitogató kép nálam, amikor pici babával utaznak az anyósülésen(!) anyuka karjában. Az pedig, hogy milyen sérüléseket okozhatunk a gyerekeknek azzal, ha nincsenek bekötve, vagy mondjuk a táskával együtt szállnak be, mert úgy gyorsabban ki tudnak ugrani, jobb nem is belegondolni. A biztonság minden reggel plusz pár másodperc, de egy életen át cipelni a felelőtlenség terhét olyan tragédia, amit senkinek sem kívánhatunk!

További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.12.05
Mindig izgalmas, ha nem sulykolni akarják beléd a környezetvédelmet, hanem lazán meggyőznek. ..
2023.12.05
Elégedett tulajdonosa mindössze négy év alatt ment ennyit a 2019-es évjáratú LC 500-assal, amely....
2023.12.05
A Tesla kikötötte a Cybertruck majdani vásárlóinak, hogy nem adhatják el pickupjukat egy éven belül....
2023.12.05
A meteorológiai előrejelzések alapján kedd estétől nyugat felől újra intenzív havazás kezdődhet,....
2023.12.05
2023 első tíz hónapjában 91 ezer 439 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 2,8....
2023.12.05
Börtönbüntetés várhat arra a zalai férfira, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett, de több....
2023.12.05
Valenciában, a MotoGP 2023-as idényének szezonzáró futamán a BMW XM Label Red modellé volt az egyik....
2023.12.05
Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg abroncsadományozási programját a Hankook Tire....
2023.12.05
A Honda befejezte hagyományos autóinak elektrifikációját, és megtette a következő lépést a plug-in....
2023.12.05
Nyolc év után, napi öt vonatpárral újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között....