útépítés

Elkezdődött az M4 gyorsforgalmi út építése Törökszentmiklós és Kisújszállás között

2023.05.06.

A Duna Aszfalt Projekt Zrt. az év elején átadott munkaterület előkészítését követően elkezdte az M4 Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának építését - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a munkálatok hatása nemcsak az érintett gyorsforgalmi útszakaszon, hanem a környező utakon is észlelhető lesz. Az építkezéshez jelentős mennyiségű homokos kavics, valamint zúzottkő szükséges, ezeket két bányából szállítják a helyszínre, így az érintett útszakaszokon a következő 1-1,5 évben megnövekedett tehergépjármű-forgalomra kell számítani - írták.

A közlemény szerint az érintett útszakaszok az Igrici bányától induló szállítmányok esetében az M3 autópályát, a 33. számú főutat (Tiszafüredig), a 34. számú főutat (Tiszafüred és Fegyvernek között) és a 4. számú főutat (Törökszentmiklóstól Kisújszállásig) érintik. A Lőrinci bányától induló szállítmányok útja a 21. számú főúton, az M3 autópályán, a 32. számú főúton (Hatvan és Szolnok között), az M4 gyorsforgalmi úton (Szolnok és Törökszentmiklós között), a 4. számú főúton (Törökszentmiklós és Kisújszállás között) vezet.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....