kiállítás

Élő amerikai autóépítő-legenda az AMTS-en: John D’Agostino

2017.02.15.

Az immáron 12. életévét betöltő AMTS nemzetközi hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint az évről-évre népesebb számú külföldi felhozatal, mely 2017-ben is Európa 15 országának több száz tuning autóját hozza a Hungexpóra. Idén azonban már az USA-ból is lesz sztárvendége rendezvénynek.

Az Automobil és Tuning Show szervezői büszkén jelentik be a március 24-26. között, a Hungexpón megrendezésre kerülő rendezvény első amerikai hírességét, John D'Agostino-t, a kaliforniai Celebrity Kustoms alapítóját, az 1970-es kezdet óta több, mint 50 makulátlan átépített amerikai veteránautó szülőatyját.


John D'Agostino élő legendának mondható a nyugati part autóépítőinek körében. Csaknem 47 év munkássága során nincs az a Custom díj, amit ne gyűjtött volna be, sajátos névre keresztelt autóit pedig zömében hollywoodi hírességek és gyűjtők vásárolták meg. Építéseit számos helyen látni kiállítva Kalifornia-szerte, az egyik legendás példány, az "Elvis II" Cadillac Eldorado például az Oscar-gálának is helyszínt adó Walk of Fame-en díszeleg, Los Angelesben.

D’Agostino – vagy ahogyan odakint emlegetik, „King of Kustoms” – neve nem ismeretlen az Öreg Kontinensen sem. Európa legnagyobb autótuning showja, a Tuning World Bodensee egyik hivatalos arca, emellett számos rendezvény állandó sztárvendége, az Essen Motor Show-tól a Helsinkiben megrendezésre kerülő Kustom Kulture Show-ig.


Hasonlóan a világon meglátogatott számos kiállításhoz, az egyedi autók királya hozzánk sem üres kézzel érkezik: amellett, hogy a DF Tuning és a Sonax standján bárki elcsípheti pár szóra, vagy egy dedikálásra a rendezvény ideje alatt, saját gyártású díjat is hoz magával, mellyel az AMTS számára legkedvesebb gépjárművét jutalmazza majd.

A kifejezetten a rendezvényre készült, „Award of Excellence" névre hallgató kristályserleg tehát biztosan egy AMTS-en kiállító építőjé lesz. A díj független a show szokásos szépségversenyének csaknem 70 trófeájától, ennél nagyobb elismerést azonban aligha kapott még valaha autóépítő Magyarországon!


Mr. D'Agostino ráadásul nem egyedül látogatja meg Budapestet, hanem elhozza magával - ahogyan ő hívja - Amerika No. 1. show promóterét, John Buck-ot is, aki az neves Autorama és a Grand National Roadster Show rendezvények első embere. Ígéretük szerint nem kis bejelentéssel készülnek a hazai építők számára, melyet az AMTS díjátadójára időzítettek!

Az amerikai sztárvendégek mellé méltó felhozatal is dukál, mely minden eddiginél komolyabb USA autós felhozatalban, valamint egy teljesen megújult kiállításban, a Rusty Rodders Hot Rod Show-ban tetőzik majd, számos épített autóval és motorral, valamint Pin-Up Girl szépségversennyel, mely első ízben kerül megrendezésre az AMTS nagyszínpadán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....