MOL

Elvonásokkal is negyedbillió forint felett a MOL első három havi nyeresége

2024.05.10.

- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) után - olvasható a péntek hajnalban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett negyedéves jelentésben.

Megjegyzik, hogy az első negyedéves eredmény elmaradt a portfolio.hu portál elemzői által várt 739 millió dolláros szinttől. Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva 5653 millióról 5718 millióra nőtt), az üzleti eredmény 151 milliárd forintra (420 millió dollár) csökkent az előző év azonos időszakában elért 175,3 milliárd forinthoz (483 millió dollár) képest.

Az extra kormányzati elvonások továbbra is terhelték az eredményeket: a 2024-es teljes évre vonatkozó bevételi alapú adót 110 millió dollár értékben az első negyedévben számolták el, míg a Brent-Ural-adó és a szén-dioxid-adó egyenként 27 millió dollárt tett ki.

Az első negyedéves pénzügyi eredmény bizonyította a cég rugalmas üzleti modelljének hatékonyságát, és a külső környezet kihívásai ellenére stabil eredményt tudott felmutatni a Mol-csoport - idézte a közlemény a társaság elnök-vezérigazgatóját. Hernádi Zsolt jelezte: márciusban ambiciózus beruházási menetrenddel frissítették a stratégiát, amellyel nemcsak a vállalatcsoport, de a közép-európai ipar versenyképességét is növelni tudják.

"Annak ellenére, hogy a teljesítményünket rendkívüli kormányzati elvonások is nehezítették, továbbra is elkötelezettek vagyunk az energiaátmenet folytatása és az energetikai szuverenitásunk további növelése mellett" - tette hozzá.

A kutatás-termelés szegmens első negyedévi "tiszta" EBITDA-ja 93,6 milliárd forintra (262 millió dollár) esett az előző évi 102,9 milliárd forintról (283 millió dollár), az alacsonyabb gázárak miatt.

Az első három hónapban a Mol 92,3 ezer napi hordóegyenérték szénhidrogén-termelést ért el, ami 800 napi hordóegyenérték növekedést jelent az előző negyedévhez képest, a decemberben Kazahsztánban megkezdett termelésnek köszönhetően. A kitermelés viszont elmaradt a bázisidőszaki 95 ezer hordóhoz képestett.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja 105,5 milliárd forintra (292,5 millió dollár) mérséklődött a tavalyi azonos időszaki 108,7 milliárd forint (299,4 millió dollár) után a finomítói leállások miatti alacsonyabb termelés miatt. A Brent-alapú finomítási árrés és a petrolkémiai árrések viszont emelkedtek.

A fogyasztói szolgáltatások üzletágának EBITDA-ja 51,6 milliárd forintra (143,5 millió dollár) nőtt az előző évi 45,7 milliárd forintról (126 millió dollár), részben a nem üzemanyag értékesítés éves alapú 21 százalékos növekedése és a töltőállomások értékesítéséből származó egyszeri nyereség miatt.

Az üzemanyag-értékesítés volumene Magyarországon 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy csökkent a hálózat mérete a korábbi akvizíciós megállapodások miatt. Az egységnyi üzemanyagárrés 2 százalékkal mérséklődött a bázisidőszakhoz viszonyítva.

Fotók forrása: hirado.hu

A társaság megerősítette az ez évre vonatkozó korábbi eredményvárakozását és 3 milliárd dolláros tisztított EBITDA-val, valamint 1,6 milliárd dollár adózás előtti eredménnyel számol. Az organikus beruházások értéke 1,7 milliárd dollárt érhet el.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 3040 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3080, a legalacsonyabb 2632 forint volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....