pályázat

Emberek tízmillióinak életét szeretné jobbá tenni a Toyota

2018.05.04.

A mobilitás túlmutat az autóvezetésen. A Toyota ezért elhatározta, hogy tökéletesíti azt a közlekedési eszközt, amely világszerte mintegy 70 millió ember számára jelenti a mozgás szabadságát.

A Toyota Mobility Foundation még 2017 végén indította útjára azt a globális ’határtalan mobilitási kihívást’ (Mobility Unlimited Challenge), amelynek égisze alatt a mozgásukban korlátozott személyek életminőségét igyekeznek javítani. A kihívás keretében elvégzett, öt országra (Nagy-Britannia, USA, Japán, India és Brazília) kiterjedő felmérésből megdöbbentő dolgokat árultak el a megkérdezett érintettek.

Kiderült például, hogy a kerekesszékesek 49 százaléka mások segítségére szorul, ha utazni szeretnének. Tízből hárman (31%) olyan tömegközlekedési vonalakon utaznak, ahol nem minden járaton áll rendelkezésre kerekesszékes férőhely, 23 százalékuk pedig beszámolt olyan esetről, amikor egyszerűen nem engedték fel őket a buszra vagy vonatra.

A publikus infrastruktúra hiánya azonban nem minden; 89 százalékuknak okoz fájdalmat vagy kényelmetlenséget kerekesszékük használata, minden ötödik állandó hátfájással küzd. Nyilván ennek is köze van ahhoz, hogy a megkérdezettek 30 százalékát egyenesen hátráltatja és irritálja, hogy kerekesszékük elavult konstrukció.

A Toyota ezután megkérdezte a felhasználókat, milyen fejlesztések tennék teljesebbé az életüket. Legtöbben olyan közlekedési eszközre vágynak, amellyel gyorsabban haladhatnak (41%); amely hatékonyabban teszi lehetővé a mindennapi feladatok elvégzését (37%); amely kényelmesebb és pihentetőbb, ösztönösebben használható, és mintegy „testük meghosszabbításaként” működik (37%); amelyben magabiztosabbak lehetnének és tartalmasabb közösségi életet élhetnének (34%); illetve amely a spontaneitás, a szabadság és a függetlenség élményét kínálja (32%).

Mivel ezeknek a komplex feladatoknak a megvalósítása meghaladja egy autógyártó kompetenciáját, a Toyota 4 millió dollár értékben pályázatot írt ki olyan újszerű személyes mobilitási eszközök tervezésére, amelyek intelligens rendszerek és technológiák alkalmazásával valósítják meg a felhasználók igényeit. A pályázat nyerteseit a 2020-as Tokiói Olimpiához kapcsolódóan fogják kihirdetni.

A WHO becslései szerint évente negyed- és félmillió fő közé tehető azok száma, akik gerincsérülés következtében veszítik el járóképességüket. A becslések szerint az emberiség 1 százaléka él kerekesszékhez kötve; azok száma azonban valójában jóval nagyobb, akiknek szükségük volna valamilyen mobilitási segédletre. Sokan azonban vagy nem engedhetik azt meg maguknak, vagy a helyi egészségügyi rendszer hiányosságai miatt nem férnek ahhoz hozzá, a Toyota most ebben kíván a rászorulók segítségére lenni.

A pályázattal kapcsolatos kisfilm az alábbi linken tekinthető meg:

https://youtu.be/5bE-Qg9yHX0

 

Fotók: Toyota UK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....