AutoWallis

Ennek a kínai járműnek lesz importőre nyolc régiós országban az AutoWallis

2024.03.20.

Megállapodott az AutoWallis csoport a kínai Geely Auto Group által gyártott Farizon márkájú elektromos haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról nyolc közép-kelet-európai országban - tájékoztatta az AutoWallis minap az MTI-t.

A közlemény szerint a nyolc régiós ország közé Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia tartozik.

A 2016-ban indult Farizon Kína első olyan haszonjármű márkája, amely új energiaforrásra épülő teljes termékpalettát kínál, nehéz és könnyű haszongépjárműveket, buszokat, továbbá hozzá kötődik a világ első M100 metanol meghajtású nehéz teherautójának kifejlesztése is. A Farizon a nulla kibocsátású közlekedés támogatására törekszik, és ehhez saját fejlesztésű hajtásrendszerekkel rendelkezik - ismertették.

A márka a nemzetközi piacokra is belépett, jelen van Dél-Amerikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában, 2024-ben pedig megkezdte az európai terjeszkedését.

Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója a közleményben kifejtette: az AutoWallis az elsők között lépett partnerségre olyan kínai márkákkal, mint a BYD és az MG. A vállalat folyamatosan vizsgálja a további üzletfejlesztési lehetőségeket annak érdekében, hogy a csoport 16 országos lefedettségét tovább növelje, és a Farizonnal 24-re bővülő márkakínálatát innovatív és népszerű márkákkal szélesítse.

Andrew Prest, az AutoWallis csoport nagykereskedelmi üzletágának igazgatója jelezte, hogy a Farizon forgalmazása 2024 második felében indulhat el, kezdetben a V6E és a SuperVan modellekkel.

Az AutoWallis februári tájékoztatása szerint tavaly újabb árbevételi csúcsot és jelentős nyereségnövekedést ért el a csoport. A több mint 366 milliárd forintos árbevétel 36 százalékkal, a 19,7 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ugyancsak 36 százalékkal, a 9,8 milliárd forintos nettó eredmény pedig 14 százalékkal haladta meg az előző évit.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a papír legalacsonyabb árfolyama 87 forint, a legmagasabb 168 forint volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....