Esztergom

Ennyivel emelik a béreket a Magyar Suzukinál

2021.02.12.

Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben. Az elmúlt négy évben az esztergomi vállalat 65 százalékkal növelte a fizikai, 43 százalékkal pedig az irodai dolgozók alapbérét. A vállalat mindemellett teljesítmény alapon 1 havi bónuszt is előirányzott az idei évre, ezen felül a hétvégére eső nemzeti ünnepnapokat úgy kompenzálja, hogy négy extra pihenőnapot ad munkatársainak - közölte a cég.

A Magyar Suzuki számára kezdetektől fogva fontos, hogy megfelelő bérezéssel és juttatásokkal elismerje a munkavállalók erőfeszítéseit, nincs ez másképp a vírushelyzetben sem. A jelenlegi munkaidőkeret áprilisban lezárul, és ennek keretében a már kifizetett transzfer napokat – összesen 19 munkanapot - a fizikai állomány esetén a vállalat már nem dolgoztatja le.

Fotó: Magyar Suzuki

Tavaly fontos mérföldkő volt a vállalat életében, hogy novemberben a dolgozók birtokba vehették a 126 férőhelyes Suzuki szállót, mellyel a Magyar Suzuki modern és otthonos lakhatási lehetőséget biztosít a távoli településekről érkező munkavállalók számára. Szintén 2020 őszétől a kollégák napi, ingyenes utaztatásában modern, korszerű buszokra váltott a cég annak érdekében, hogy a munkatársak még kényelmesebben közlekedhessenek otthonuk és munkahelyük között. A vírushelyzet ellenére a szokásos éves munkavállalói egészségügyi szűrések sem maradtak el tavaly. Mindezek mellett továbbra is ingyenesen biztosít a vállalat menüs meleg, illetve hideg étkezést a dolgozói számára.

A Magyar Suzuki immár 30 éve stabil gazdasági szereplő és munkáltató Magyarországon. Az esztergomi autógyártó ma partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....