Audi

Épül a győri Audi új karosszéria gyára

2016.06.27.

- A mélyalapozási munkákkal elkezdődött az Audi Hungaria Motor Kft. új, nyolcvanezer négyzetméteres karosszéria gyárának építése Győrben. A karosszériagyár kapacitásának növelése a várhatóan 2018-ban kezdődő Q3 modell sorozatgyártásához szükséges - közölte a győri székhelyű vállalat kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Czechmeister Mónika elmondta: a mélyalapozási munkák folynak, augusztusban kezdődik az acélszerkezet építése. Az év végén kerül tető a csarnokra, a belső munkálatokat pedig jövőre kezdik. A győri Audinak egy 75 ezer négyzetméteres karosszériagyára van, ahol több modell karosszériaelemei készülnek. A teljes gyártási folyamatot végző járműgyár éves kapacitása 160 ezer autó.


A 32 milliárd forintos új motorgyár építését tavaly október 19-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Kössler, a vállalat ügyvezető elnöke. A fejlesztést a kormány 6 milliárd forinttal támogatja. Az új modell győri sorozatgyártását idén januárban jelentette be a vállalat, miután a német Audi AG változtatott globális termelési hálózatán.

Az akkori tájékoztatás szerint a cég legkisebb szabadidő-autójának készítése a spanyolországi Martorellből kerül át a Győrbe. Az A1 modell gyártása Brüsszelből Martorellbe kerül, a belga fővárosban pedig tisztán elektromos meghajtású modelleket gyártanak 2018-tól. Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt.

Tavaly a vállalatnál 2 millió 22 ezer 520 motor és 160 206 jármű készült. A vállalat Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....