Toyota RAV4

Érkezik a vadonatúj Toyota RAV4, ezeket már lehet tudni róla

2025.02.18.

Megjelentek az első információk – pontosabban az első, megalapozott feltételezések – az új, hatodik generációs Toyota RAV4-esről. A bevált, biztos alapokra építkező újonc minden téren többet kínál elődjénél.

Hamarosan véget ér a jelenlegi, ötödik generációs Toyota RAV4 uralkodása – nem véletlen a szóhasználat, hiszen a nagy hagyományokkal rendelkező modellsorozat aktuális képviselője nem csupán a Toyota legnépszerűbb globális típusa, de a világ egyik legnagyobb számban eladott autója is. Ez komoly elvárásokat támaszt az utóddal szemben.

A rendelkezésre álló információk szerint a következő generációs Toyota RAV4 a jelenlegi TNGA-K platform modernizált változatára épül majd. Ez borítékolható, hiszen a TNGA architektúrában még vannak tartalékok – hogy mást ne említsünk, a padlólemez alkalmas a tisztán elektromos hajtáslánc-technológia befogadására, amit a következő RAV4 minden bizonnyal ki is használ majd.

Az akkumulátoros elektromos modellváltozatról semmi konkrétum nem áll rendelkezésre (egyes források akár 130 kilométeres hatótávolságot vizionálnak), a lényeg azonban az, hogy a RAV4 BEV fontos új piacokat nyithat meg a Toyota számára. A belső égésű, full hibrid és plug-in hibrid opciók várhatóan jelen formátumukban (azaz 2,0, illetve 2,5 literes benzinmotorokkal), de feljavított kivitelben lépnek át az új modellbe: takarékosabb, erősebb, tisztább üzemű erőforrásokra számítunk. 

A fejlesztés alatt álló 1,5 és 2,0 literes turbómotorok izgalmas adalékként jelenhetnének meg a RAV4 portfóliójában, ám erre csak egy esetleges sportmodell bevezetése esetén van valódi esély. Ez persze nem kizárható, ahogy egy kibővített terepalkalmasságú variáns sem elképzelhetetlen.

A TNGA-K platform nem csak a hajtásláncok, hanem a technológiatartalom terén is támogatja a további fejlesztést. Az új generációs vezetőtámogató rendszerek megjelenésével még biztonságosabbá válhat a modellcsalád, fejlődhet az infotainment rendszer és a konnektivitás, valamint bővülhet a félig önvezető funkciók köre és tudása. Ez ügyben a konzervatív hozzáállásmarad, azaz a Toyota nem válik az önvezetés úttörőjévé, cserébe kizárólag olyan technológiák várhatók szériamodelleiben, amelyek 100 százalékig megbízhatóan teszik a dolgukat.

Fotók: Glenn Paulina/KGP Photography

A jelenlegi RAV4 formaterve jókor jelent meg jó helyen: az elsők között szakított a korábban jellemző, lágy, gömbölyded vonalakkal, ezért dizájnja még most sem hat elavultnak a Toyota palettáján. Ezzel együtt a C-HR crossover, a mértékadó Prius vagy a Japánban és Észak-Amerikában forgalmazott új Crown-generáció jellegzetes „hammerhead” orrkialakítása vélhetően a RAV4-esen is helyet kap. Az U alakú LED-es lámpatestek, és a (vélhetően piactól függően) tömör vagy rácsszerűen tagolt homlokfal pengevékonyságú felső pereme minden bizonnyal a középkategóriás SUV-nak is jól fog állni.

Az azonos padlólemezből adódóan a helykínálat aligha változik jelentős mértékben, a belső térhangulata azonban kellemesebbnek ígérkezik. Ha a Camry aktuális modellfrissítéséből indulunk ki, igényesebb anyaghasználat, feljavított kezelőfelület, méretes kijelzők és továbbfejlesztett zaj- és rezgéskultúra ígér komfortos utazást. Mobiltelefon alapú digitális kulcs, kibővített remote funkcionalitás, adaptív fényszóró és stabil online kapcsolódás szolgálhatja ki a modern technológiát elváró ügyfelek igényeit.

Jelenleg nem tudni, mikor mutatkozhat be a világnak az új RAV4, a modellről elsők között beszámoló japán creative311.com weboldal azonban úgy sejti, már április végén, a 2025. évi Sanghaji Autószalonon lehullhat a lepel az újoncról. Ez egybevág más japán lapok értesüléseivel, akik augusztusra teszik a következő széria piaci bevezetését.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....
2026.03.01
Hamarosan indul a kerékpáros szezon, ezért összegyűjtöttünk néhány gyakori hibát, amelyet sok szülő....
2026.03.01
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem két hallgatója tartóztatott fel egy rendőrök elől menekülő, ittas,....
2026.03.01
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden....
2026.03.01
A BMW vezérigazgatója is csatlakozik a kancellár üzleti csoportjához, akik együttműködés reményében....
2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....