autóbaleset

Esélye sem volt a Suzuki Swiftnek a kamionnal szemben. Egy tragédia utóélete – képekkel!

2023.04.20.

Forgalmi okból lassító, majd megálló személygépkocsinak ütközött egy kamion Békés vármegyében. Az autó vezetője életét vesztette. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát – írta a police.hu.

A 47-es számú főúton, Békéscsaba külterületén, 2022. augusztus 19-én 10 óra körül egy Mezőberény felé tartó kamion hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak. Az autós balra akart kanyarodni, ezért a felezővonal mellé húzódott, lassított és megállt. Ezt későn vette észre a kamion sofőrje, és elmondása szerint már nem tudta elkerülni az ütközést. A személyautó árokba csapódott, a vezetőjét a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol tíz nappal később meghalt.

A kamion sofőrjét a rendőrség halálos közúti baleset okozása bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja, a férfi a kihallgatásán elismerte a felelősségét. Elmondta, hogy gondolt arra, áttér a szemközti sávba, úgy kerüli ki az autót, de szemből is volt forgalom. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2023. április 19-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet arra a közlekedési szabályra, amely szerint járművet másik járművel csak úgy szabad követni, hogy ha az elöl haladó jármű hirtelen fékez, a mögötte haladó jármű még akkor is meg tudjon állni. Tartsanak megfelelő követési távolságot azért, hogy időben észleljék a forgalmi akadályokat és tudjanak reagálni azokra!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....