magyar rendőrség

Eszelős tempó Bács-Kiskunban: 1345 esetben „villant” a traffi, volt, hogy 172 km/h-nál

2023.12.12.

Akadtak durván renitens sofőrök, de a sebességtúllépők száma jelentősen csökkent – írta összesítésében a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1345-en lépték át, amely az előző héthez képest jelentősen – negyedével – csökkent. A jogsértések elkövetőinek minimum 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. Az a sofőr, aki Tataháza belterületén 97 km/h-val közlekedett az 50 km/h helyett, valamint az a másik két autós, aki az 5-ös számú főúton 172 km/h-val, valamint az 53-as számú főúton 159 km/h-val hajtott a 90 km/h helyett ennél magasabb összegű bírságra számíthat.

Kilenc olyan autóvezetőt igazoltattak a járőrök, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak, közülük egy sofőr okozott balesetet. Ugyan ez a szám is jóval kisebb, szinte a fele az előző heti értéknek, azonban minden egyes ittas sofőr nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti, amikor volán mögé ül.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....