támogató

Europ Assistance Magyarország: szeptemberben elindul az EA Gépjármű Regatta

2020.08.25.

Szeptember 12-én ismét kifutnak a balatonkenesei kikötőből a hagyományos Gépjármű Regatta vitorlásverseny hajói. Az esemény főszponzora immár második éve a világ egyik legnagyobb asszisztencia-szolgáltató cége, az Europ Assistance hazai leányvállalata, az Europ Assistance Magyarország.

A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő versenyre az Europ Assistance Magyarország üzleti partnereit, autógyártókat, gépjármű-importőröket, értékesítőket, gumigyártókat, üzemanyag-forgalmazó és alkatrészgyártó, bérautó-kölcsönző cégeket, illetve energiaszolgáltatók, bankok, biztosítók, brókercégek és lízingcégek képviselőit várja. A hagyományosan tavasszal, leginkább májusban rendezett vitorlásverseny a pandémiás helyzetre való tekintettel idén szeptember közepén száll vízre.

Az társaság egy több éves szerződés keretében vállalta, hogy az elkövetkezendő években kiemelt támogatója lesz a nagy múltú versenynek. Az esemény szervezője Litkey Farkas: tizenháromszoros Kékszalag győztes vitorlázó, többszörös magyar bajnok és soling világbajnok.

Az Europ Assistance Magyarország a tavalyi évben szerepelt először az esemény fő támogatójaként, mint az esemény névadó szponzora: 2019. májusában 150 fő vett részt a versenyen, 23 hajó startolt el, győztesként pedig a Ford Solymár csapata ért célba.  

Az Europ Assistance Magyarország több mint húsz éve van jelen a hazai piacon. A gépjármű asszisztencia szolgáltatások mellett az utazási, az egészségügyi és az otthoni asszisztencia szolgáltatások területén is a hazai piac egyik legnagyobb szolgáltatója. A cég 2019-ben 256 ezer esetben sietett ügyfelei segítségére. A legtöbben, több mint 140 ezren valamely egészségügyi probléma miatt fordultak a szolgáltatóhoz – ez tette ki az összes eset 55 százalékát. Valamely, az utazás során felmerülő vészhelyzet miatt 43 ezren kértek segítséget az Europ Assistance Magyarország munkatársaitól, míg gépjárművel kapcsolatos műszaki meghibásodás miatt 36 ezren telefonáltak. Az elmúlt évben ugyancsak 36 ezren tárcsázták az Europ Assistance call-centerének telefonszámát valamely otthonnal, lakással kapcsolatos veszélyhelyzet elhárítása miatt. A közelmúltban a cég önállóan is megjelent a hazai piacon egy a belföldi utazásokra szóló, komplex szolgáltatást nyújtó biztosítással.

Az idei év némileg más képet mutat: a 2020-as esztendő eddig eltelt hónapjaiban az összes bejelentés 17,3 százaléka kapcsolódott az utasbiztosításokhoz, közel 83 százaléka pedig egészségügyi problémához. Gépjárművel kapcsolatos meghibásodás miatt az esetek több mint 96 százalékban belföldről telefonáltak az ügyfelek, s a hívások csupán mindössze 3,4 százaléka érkezett külföldről. Az Europ Assistance Magyarország egyébként már rendelkezik saját autós termékkel is: az AutoSOS-sel elektromos autókra is köthető biztosítás, és digitális roadside szolgáltatást is nyújt (www.autosos.hu). Ahogy említettük, a közelmúltban a cég önállóan is megjelent a hazai piacon egy a belföldi utazásra szóló, komplex szolgáltatást nyújtó biztosítással, a RelaxSOS-sel, amelyhez autós kiegészítő biztosítás is köthető.

„Az Europ Assistance igen szerteágazó tevékenységet végez világszerte, és Magyarországon is. Kiemelt területünk a gépjármű asszisztencia szolgáltatás, és az Europ Assistance Gépjármű Regatta verseny lehetőséget nyújt arra, hogy nemcsak egy jó ügy mellé álljunk, hanem hogy kötetlenebb formában találkozni tudjunk partnereinkkel, már meglévő és jövőbeli ügyfeleinkkel is” – jelentette ki Kalmár László az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....