A járműmatuzsálemek hatalmas nyugvóhelye a Varmland megyei Bastnas település közelében található, néhány kilométerre a norvég határtól.  Az autós temető története egészen a II. világháborúig nyúlik vissza, és a legenda szerint onnantól datálódik, amikor az amerikai katonák a háború után visszatértek hazájukba. A Bastnasnál hátrahagyott járműveik lettek a kollekció első darabjai.

A földterület, amelyen a roncstelep található, két testvér tulajdonában volt és most is az övék. Az ötvenes években hoztak létre ott autóbontót, amikor az új járművek még nagyon drágák voltak, az alkatrészek pedig megfizethetetlenek. Amikor Svédország 1967-ben áttért a jobboldali közlekedésre, a roncstelepek száma is gombamód szaporodni kezdett. Több száz autó került a két testvérhez, egy részüket a karnyújtásnyira lévő Norvégiából szállították oda. Valószínű, hogy a roncsgyűjteményben egész Skandináviából, illetve Európa más részeiből való autók is vannak. Az elhagyott vagy leselejtezett járműveket a varmlandi erdő tisztásán kezdték felhalmozni, majd darabokra szedték szét és alkatrészenként adták el őket, ami megmaradt belőlük, az jóformán csak a csupasz kasztni.

A testvérek hosszú éveken át halmozták fel a leselejtezett Saabokat, Volvókat, Fordokat, Sunbeameket, Buickokat, Volkswageneket, Opeleket, Fiatokat és más márkájú autókat, elsősorban a negyvenes, ötvenes és hatvanas évekből.  A leggyakrabban talán az ikonikus VW Bogár és a VW T1 Transporter lakóautóval találkozunk ott, de sok Ford Cortina, a Saab 96-os, a Volvo PV444-es és PV544-es is fellelhető az erdő mélyén.

Az üzlet egészen az 1980-as évekig virágzott, majd az autóipar gyors növekedésével hanyatlani kezdett, a két testvérnek pedig negyven év autógyűjtés után be kellett látnia, hogy értelmetlen folytatni a vállalkozást. A telepbezárásnak volt másik nyomos oka is: a hiábavaló szélmalomharc a természettel. A fák és bokrok egyre nagyobb területen nőtték be a bontót, a tulajdonosok nem győzték kivágni őket. Minél nagyobb volt a roncstelep, annál remélytelenebbnek tűnhetett a harc.

Az egyik testvér a 90-es évek elején elhagyta a területet, a másik ottmaradt, és megpróbálta eladni a még eladhatót. De az egyre terjedő erdőt nehéz volt megszelídíteni. Amikor a roncstelepet bezárták, több száz autót hagytak ott, a természet pedig teljesen visszahódította a területet, az aljnövényzet és a moha benőtte az elhagyatott autókat, a fák háborítatlanul terebélyesedtek, minden bezöldült. A természet három-négy évtized alatt elsöprő győzelmet aratott az ember felett, visszahódította azt, ami eredendően az övé volt.

Az összes autó értékét körülbelül százezer euróra, azaz 37 millió forintra becsülik.  Az autók darabszámáról csak becslések vannak: hétszáz és ezer közé teszik őket.

Az autók megmozgatják az élelmesebbek fantáziáját, hiszen „exhumálásukból” és eladásukból szép haszonra lehetne szert tenni, mégsem bolygatja meg senki a nyugalmukat, az autók ott nyugszanak háborítatlanul, benőve növényekkel és hatalmas fákkal.

Az autótemető a hollywoodi világvége-filmek hangulatát idézi. A látvány lenyűgöző és egyben döbbenetes: hatalmas fák nőnek ki az ablakokból és ajtókból, ágak türemkednek ki a rozsdás motortérből. A természet és az autóipar tetemei harmonikus egységet képeznek, eggyé váltak, és ez teszi szinte lehetetlenné az autók megmentését. De ezt a tulajdonosok sem engedélyezik, mivel a roncstelep mára egyedülálló és különleges turistalátványossággá vált. Ha Svédországot akarjuk megismerni, nyugodtan felvehetjük Bastnas Car Cemetery-t is a bakancslistánkra, mert a legnagyobb és alighanem a leglátványosabb a kontinensen.

Az egyik testvér állítólag még mindig a birtok közelében él, nem bánja, ha látogatók fényképezni jönnek, de óva inti őket a rendetlenkedéstől és a roncsautók megrongálásától. Az egyik közeli épületen kiszegezett táblán olvasható a kézzel írott intelem.

„Ez az autótemető magántulajdonban van. Továbbra is megnézhetik, fényképezhetik, de NE vigyék el az alkatrészeket. Ne rongálják vagy más módon ne zavarják meg ezt a helyet. Ha kinyitják egy autó ajtaját, kérjük, csukják vissza, hogy a következő látogatónak is ugyanolyan élményben legyen része, mint Önöknek! „ - hirdeti a tábla. A területen több betörés volt, amit a tulajdonos megelégelt, ezért csapdákat állított a környékbeli épületekben. Ha valaki emiatt megsérül vagy meghal, nem törődik vele, és amúgy is mindenki tartsa észben, hogy ott „senki se hallja meg a sikoltoz