PSA Group

Európában a legtisztább - egyetlen gyártó tudja csak a kétszámjegyű kibocsátást

2021.05.12.

Egyetlen európai autógyártó van, amely képes volt 100 g/km alá szorítani járműflottájának átlagos széndioxid-kibocsátását. A sikerben kulcsszerep jutott az egyre szélesebb körben alkalmazott villamosított hajtásláncoknak.

Az előző év egészét mérlegelve a Peugeot nevével fémjelzett PSA csoport átlagos flottaszintű (azaz egy autóra jutó) CO2-kibocsátása a JATO adatai szerint 97,8 g/km volt, jelentősen kedvezőbb, mint a Peugeot 2019-es 108,2 g/km átlaga. A pozitív változás a márka átgondolt, jól célzott termékfejlesztéseinek köszönhető.

2020-ban 12 százalékkal csökkent az Európában eladott új személygépkocsik egy autóra jutó, átlagos CO2-kibocsátása. Ezzel megszakadt az a három éven át tartó, kedvezőtlen trend, amely a szabadidőjárművek általános térnyerésének betudhatóan 2016 és 2019 között ismét emelkedő pályára kényszerítette az új autók széndioxid-emisszióját.

A szabadidőjárművek ugyanezen idő alatt csaknem kétszeresére növelték piaci súlyukat Európában; jelenleg 44 százalék körül részesednek az újautó-eladásokból. Ha ezt összevetjük azzal, hogy egy szabadidőjármű átlagosan 18 százalékkal fogyaszt több üzemanyagot (és ugyanennyivel bocsát ki több CO2-t), mint egy azonos kategóriájú személygépkocsi, érthetőek az előző évek fejleményei.



Annál örvendetesebb, hogy 2020-ban minden korábbinál nagyobb lendületet vett a helyi emisszió nélkül üzemelő – azaz hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos – járművek térnyerése. Egyetlen év leforgása alatt 2,5-szeresére (+147%) nőttek a plug-in gépkocsik eladásai, miközben összességében komoly visszaesést mutatott az autópiac, így 12 százalékra ugrott az új technológiák piaci részesedése. Különösen feltűnő volt a helyi emissziótól mentes hajtási rendszerek elterjedése a szabadidőjárművek piacán: ez a fejlődés sikeresen ellensúlyozta az SUV-k magasabb átlagos emisszióját.

Ebben a kedvező folyamatban vezető szerepet játszott a Peugeot, amely 2020-ban két villamosított szabadidőjárművet kínált ügyfeleinek: a Peugeot 3008 kétféle plug-in hibrid hajtáslánccal, 225 és 300 lóerős rendszerteljesítménnyel érhető el, míg a tisztán elektromos Peugeot e-2008 városi szabadidőjármű 136 lóerős motorteljesítmény mellett 300 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosít. Ezek a villamosított hajtásláncok a típusokhoz kínált egyéb, különösen takarékos belső égésű motorokkal egyetemben kétségtelenül hozzájárultak a márka átlagos CO2-kibocsátásának jelentős csökkentéséhez.

Ugyanakkor a Peugeot nem csak szabadidőjárműveit villamosította: 2020 végére szinte a teljes modellpalettája elérhető volt részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. A Peugeot 508 és 508 SW a 3008-ból ismert 225 lóerős, elsőkerék-hajtású plug-in hibrid egységgel, míg az e-208 az e-2008-cal azonos, 136 lóerős, tisztán elektromos hajtáslánccal hódított a piacon. Az emissziómentes személyszállító modellek sorát idéntől az akár 330 kilométeres hatótávolságot kínáló, öt-kilenc személyes Peugeot e-Traveller is bővíti.

Ezzel azonban még korántsem teljes az elektromos átállás: 2021-ben tovább nő a hálózatról tölthető Peugeot modellek aránya, egyre közelebb mozdítva az autógyártót azon céljához, hogy 2023-ra minden típusa elérhető legyen elektromos hajtáslánc-opcióval. Idén ősszel az egy feltöltéssel akár 280 kilométer megtételére képes, 5 és 7 üléses kivitelben kapható Peugeot e-Rifter bővíteti a kínálatot, az év második felében pedig érkezik a vadonatúj Peugeot 308, motorkínálatában 180 és 225 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibridekkel. A személyautók mellett a környezetbarát  kistehergépjárművekről sem feledkezik meg a márka : a Expert és a Boxer furgonok elektromos változatait a legtöbb országban már forgalmazzák, az elektromos Partner érkezése pedig év végére várható.  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....