Lexus

Európában több mint negyedmillió hibrid szabadidőjárművet értékesített a Lexus

2020.04.09.

A hibrid hajtású Lexus szabadidőjárművek európai eladásai idén márciusban meghaladták a negyedmilliót. Ennek több mint a felét a műfajteremtő RX tette ki.

A Lexus idén kora tavasszal adta el negyedmilliomodik hibrid szabadidőjárművét Európában. A tekintélyes mennyiséget 15 év alatt érte el a márka: ekkor vezették be az Óvilágban a Lexus RX400h-t, a világ első prémium benzin-elektromos crossoverét. Az úttörő modellből, valamint két utódjából – a 2008 és 2012 között forgalmazott RX 450h-ból, majd az azonos nevű, de új, nagyobb teljesítményű hajtásláncot alkalmazó, negyedik generációs modellből – a mai napig 127 203 darab talált gazdára Európában.

Jóval rövidebb ideje, mindössze hat éve kapható a Lexus NX 300h, ám a középkategóriás szabadidőjármű így is kis híján felzárkózott nagyobb testvéréhez. Annak 3.5 V6-os hibrid egysége helyett a korabeli Lexus ES hibrid szedán hajtásláncát kapta meg, egy fontos kiegészítéssel. A 2.5 literes, soros négyhengeres belsőégésű motorhoz ugyanis választhatóan egy vagy két villanymotor társul – utóbbi esetben a második motor a hátsó tengelyt hajtja (Lexus E-Four elektromos összkerékhajtás).

Ezt az opciót a Lexus európai crossover-kínálatának harmadik, egyben legkisebb tagja, a Lexus UX is kínálja. A 2019-ben piacra lépett modell mostanra már vezeti a márka európai eladásait. Az UX 250h ugyanazt a hibrid hajtásláncot alkalmazza, mint az új generációs Toyota Corolla, illetve Toyota C-HR; kétliteres alapmotorjának termikus hatásfoka (41%) világcsúcsnak számít a sorozatgyártású benzinmotorok körében. Nem egészen egy év alatt 22 171 hibrid UX-et adtak el Európában.

A negyedmilliós mérföldkövet még nagyobb jelentőségűvé teszi a tény, hogy a Lexus tavaly novemberben, azaz mindössze egy negyed évvel korábban adta el félmilliomodik (benzines és hibrid hajtású modellek összesen) szabadidőjárművét Európában.

Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg minden második Lexus szabadidőjármű hibrid hajtáslánccal talál gazdára, noha a benzinmotoros modelleknek öt év előnyük volt: az első generációs Lexus RX300 már 2000-ben megérkezett a kontinensre.

Jelenleg a Lexus szabadidőjárművek európai eladásainak 63 százalékát, nyugat-európai forgalmának pedig lenyűgöző 96 százalékát teszik ki a hibrid modellek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....