Balatoni hajózás

Évtizedes rekord dőlt meg a balatoni hajózási szezonban

2021.11.01.

A Balatonon október 24-én zárult személyhajózási szezonban csaknem 21 százalékkal nőtt a menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, történelmi csúcsot döntött a balatoni kompok utasforgalma is, az összesített utasszám megközelítette a 2 milliót – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) az MTI-vel.

Fotó: bahart.hu

A közlemény kitér arra is, hogy a 175. hajózási szezonban a menetrendi hajókon legtöbben Fonyód-Badacsony (180 ezer utas) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (172 ezer utas) útvonalakon utaztak, de sokan vették igénybe Balatonboglár és Révfülöp (35 ezer utas), illetve a Balatonföldvár és Tihany közötti (26 ezer utas) járatokat is.

A Bahart séta- és nosztalgiahajóin 126 ezren utaztak, ami több mint 35 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Idén is népszerűek voltak a programhajók, amelyek újabb kikötőkből váltak elérhetővé.

A Szántód-Tihany között közlekedő komp forgalma már október közepén meghaladta a rekordnak számító 2019-es év egészét, az utasszám 15 százalékkal nőtt. Az erős főszezon után szeptemberben és októberben is 20 százalékkal többen utaztak, mint 2019-ben.

A menetrendi hajózási szezon zárásáig a személyhajókon és kompokon szállított utasok száma 1,967 millió volt. A kompok továbbra is egész évben közlekednek. Október 30-án Halloween Hajókat indít a társaság Balatonfüredről és Siófokról.

A Bahart a 175. hajózási szezont jubileumi rendezvénysorozattal, flottamodernizációval, utas-komfortot javító és stratégiai fejlesztések elindításával ünnepelte, megújult honlappal, módosított útvonalakon, sűrített hajójáratokkal, bővített programhajó kínálattal és változatlan árakkal várta az utasokat. Jövőre folytatódnak a fejlesztések: 4 új hajó érkezik a Balatonra, lesz online jegyvásárlás, kényelmesebben érhetőek majd el a desztinációk, frissül az arculat, és megkezdődik a hosszabb távú stratégiai fejlesztések előkészítése, tervezése is - áll a társaság közleményében.

Veigl Gábor vezérigazgató korábban az MTI-nek elmondta elmondta: a 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság a tavalyi 3,3 milliárd forintos árbevételnél idén valamivel többet, 3,5 milliárd forintot remél. Tavaly a 2019-es, rekordévhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a pandémia hatására, a kiesést csaknem teljesen kompenzálni tudták vízépítési munkákkal - idézte fel. Ingatlanértékesítéseknek köszönhetően kiugró, több mint egymilliárd forint eredménnyel zárták az elmúlt évet.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....