Németország

Ez az Audi a Klinika Brinkmann professzorának is tetszene

2019.09.05.

A Feketeerdőben, ahogy ott mondják a Schwarzwaldban próbálhatta ki a nemzetközi média a győri Audi új büszkeségét, a Q3 Sportback-et.

Nem csak nekünk, magyaroknak, hanem az európai kollégáknak is az volt az első gondolata, hogy itt forgatták a világszerte népszerű Klinika című sorozatot, amely 1985-től elnyerte a magyar nézők tetszését is. A főszereplő, a Brinkmann professzort alakító Klans-Jürgen Wussow már nincs az élők sorában, ez a Győrben készülő Audi azonban biztosan elnyerte volna a tetszését.

Fotók: Marcus Werner - Audi AG

De ne ugorjunk akkorát, maradjunk még Lörrachban, ahol az Audi Q3 Sportbackek felsorokozva várták az újságírókat. Rövid prezentáció a helyszínen, ahol megtudtuk, egyelőre kizárólag Győrben készül, később Kínában is gyártásába kerül. Először Németországban lesz kapható októbertől, induló ára 36.000 euró.

A média nemzetközi hada a prezentáció után úgy lepi meg az autókat, mint a sáskák kedvenc növényüket. Mivel gyorsak voltunk, elsőként lefoglaltuk a legerősebb motorral szerelt Audi Q3 Sportback-et. Ez egy benzines, TFSI motor, potom 230 lovacskával felvértezve. A start-stop gomb megnyomásával életre kel az autó, s egy rövid autópálya szakaszt érintve belevetjük magunkat a vezetés élményébe meg a Feketeerdő felfedezésébe. Az autó pillanatok alatt 150 közelében van, Németországban nincs limit a pályán, s ezen a szakaszon külön korlátozó táblák sem lassítják a forgalmat. Győrben készült az autó motorja is, 150-nél csak azért nem tudunk többet menni, mert a belső sávban valaki mindig előttünk van. Húzós, kiváló a motor, győri kezeket dícsér ez is, miként az autó is.

A pályáról letérve feltárulkozik a Feketeerdő szépsége, a maga ezernyi kanyarjával. Ideális terep arra, hogy a futóművet, a kormányozhatóságot teszteljük. Nincs messze a svájci város Schaffhausen, amely óráiról híres, a hasonlat így talán nem sántít, ami órában Schaffhausen, az autóban Audi Q3 Sportback.

Az első pihenőponton alaposan szemügyve vesszük az autót. Pontosan egy évvvel ezelőtt volt Dél-Tirolban az Audi Q3 tesztvezetése, így emlékeinkben élénken él még az akkori két nap. Az is egy sportos, robosztus SUV volt, az ingolstadti tervezők azonban erre is rápakoltak nem is egy, hanem legalább négy lapátot. Brutális az autó előlről éppen úgy, mint hátulról. Férfias, vad erőt sugároz. A nyolcszögletű Singleframe fekete rácsa háromdimenziós kialakítású, ami rendkívül sportossá teszi. Ugyanez vonatkozik a trapéz alakú légbeömlőkre és a hangsúlyos, vízszintes lamelákkal rendelkező lökhárítóra is. A coupé-szerű utastér ellentétben áll a kontrasztos színekre fényezett jellegzetes kiegészítőkkel, amelyek kiemelik az autó SUV karakterét. Az alacsony tetővonal a sík D oszlopokhoz vezet, és egy tetőlégterelőben végződik.

Ennek eredményeként az Audi Q3 Sportback sokkal hosszabbnak tűnik, mint a Q3 testvérmodellje. Ezen túlmenően a SUV-coupé közel három centiméterrel alacsonyabb, és így erőteljesebb megjelenést mutat. A kerekek fölött az erős kontúrok hívják fel a figyelmet a quattro-meghajtásra, amely a legtöbb motor esetében szériatartozék. Számos fény- és árnyékhatás keletkezik a plasztikus kialakítású hátsó részen. Az alacsony ablak, amelyet légterelők szegélyeznek, és a sportos lökhárító, aminek a megjelenését a légbeömlőnyílások határozzák meg, hangsúlyozza az Audi Q3 Sportback szélességét. A hátrameneti lámpák is ehhez járulnak hozzá: kúpos alakban futnak be, csakúgy, mint a lapos fényszórók.  

A 2.0 TFSI motor után egy 2.0 TDI-vel szerelt erőforrással folytatjuk. Ez is Győrben készül, 150 lóerős teljesítménnyel. Alig érzünk különbséget a két motor között. A nyolcvan lóerő talán csak akkor hiányzik, amikor a keskeny, kanyargós erdei úton előzni akarunk. Nem egyszerű ilyenkor a mutatvány. Az autós újságírókat leszámítva a kirándulók komótosan autózgatnak, rengeteg a kerékpáros, az embernek az az érzése, fél Németország az erdőbe menekült az augusztus végi hőség elől.

Ami a motorválasztékot illeti: az Audi azt ígéri, a későbbiekben újabb erőforrások is megjelennek a kínálatban, köztük egy nagy teljesítményű dízel és egy belépő szintű benzines erőforrás, amely 48 V-os mild hibrid rendszerrel működik együtt.

Egy újabb pihenőponton az autó belsejét vesszük szemügyre. Kifogástalan, Audira jellemző minőségi anyagok mindenütt. Legyen az ülés, kormány, vagy éppen a műszerfal. Ez utóbbi maga a varázslat. A TT-ben debütált annak idején sok-sok éve a digitális műszerfal, amely immár szinte minden Audit jellemez.

A műszerfal közepén egy 10,1 hüvelykes méretű érintőképernyő található. Funkcióválasztásnál akusztikus visszajelzést ad. Csakúgy, mint a márka felsőkategóriás modelljeiben, széles, magasfényű fekete keret veszi körül. Az alatta elhelyezkedő légkondicionáló vezérlőegységgel együtt a kijelző ergonómikusan 10 fokkal a vezető felé fordul. Kérésre a 12,3 hüvelykes Audi virtual cockpit plus is elérhető három választható megjelenéssel, beleértve egy különösen dinamikus megjelenésűt is.

Az átlátható menüstruktúrát hangvezérlés egészíti ki, amely a mindennapos élőbeszéd jellemző fordulatait is felismeri. A navigációs célállomás és az MMI-keresés megadása a szabad szövegbevitelen alapul. A rendszer a korábbi utazások alapján felismeri a vezető leggyakoribb célpontjait a megfelelő javaslatok megadásában. Ennek során statisztikai empirikus értékeket vesz figyelembe a napszakra és forgalmi viszonyokra vonatkozóan.

Infotainment és Audi connect

Az MMI navigation plus-szal az Audi connect online szolgáltatásai LTE Advanced sebességgel érhetők el egy állandóan telepített SIM-kártyán keresztül. Ide tartoznak például az online forgalmi információk és az online point-of-interest POI szolgáltatása, amely az útvonal megmutatását fényképekkel, nyitvatartási idővel és felhasználói értékelésekkel egészíti ki. Az Audi flotta konnektivitásának köszönhetően a Q3 Sportback a fedélzeti kamera és a jármű érzékelőinek segítségével kap és nyújt tájékoztatást az útszéli parkolóhelyről, a veszélyeztetett területekről és a sebességkorlátozásokról. A közlekedési lámpákra vonatkozó információ új funkció a Car-to-X szolgáltatások között. Az autó adatokat fogad a város forgalmirányító számítógépéről, aminek eredményeként a járművezető az Audi virtual cockpitben kap tájékoztatást a közlekedési lámpák helyzetéről. Ez a járművezetők számára lehetővé teszi, hogy előre beállítsák sebességüket, ami növeli a hatékonyságot és javítja a forgalom haladását. Ez az ajánlat kezdetben csak egyes európai városokban elérhető el, és a városi terület infrastruktúrájának fejlődésétől függően fokozatosan bővül.

Egy újabb újdonság az Amazon Alexa felhőalapú hangszolgáltatás, amely zenét és hangoskönyveket közvetít, és több mint 80 000 Alexa Skill-hez is hozzáférést biztosít. A Google Earth™ navigáció és a hibrid rádió, amely a vétel körülményeitől függően automatikusan vált az FM, DAB és az online streaming között, szintén az Audi connect navigation és infotainment plus csomag részét képezi. A hangvezérlő rendszer a felhőben rögzített részletes tudásbázist használja, hogy válaszoljon a vezetői kérdésekre és parancsokra.

Az ingyenes myAudi App és az Audi okostelefon interfész biztosítja az összekapcsolhatóságot az autó és a smartphone között. Ez integrálja az Android és iOS mobiltelefonokat a fedélzeti információs és szórakoztató rendszerbe. Az okostelefon tartalma az MMI kijelzőn az Apple CarPlay-en vagy az Android Auto-n keresztül jelenik meg, és nincs szükség kábelre, ha a csúcskategóriás információs és szórakoztató rendszert használják egy iPhone készülékkel. Az Audi phone box és a Bang & Olufsen Premium Sound System virtuális 3D-s hangzással egészíti ki ezt az átfogó ajánlatot.

Több pihenőponton is találkozunk a győri Audi Hungaria munkatársaival, akik a nemzetközi sajtót segítik az autók cserélésében és regisztrálásában. Azt tudakolják, hányasra értékeljük az autót. Egyesre – vágom rá, s csodálkozva néznek a lesújtó értékelésen. Németországban egyes, - fűzöm hozzá, itt ugyanis ez a legjobb jegy az iskolában. Ami náluk egyes, az nálunk kitűnő. 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....