Berlin

Ezek döntenek, ha újautót akarunk venni

2021.10.04.

Aki a következő két évben új autó vásárlását tervezi, elsősorban továbbra is az árra figyel. A második helyen a hajtás típusa következik – ismerteti az automobilwoche.de a berlini Civey felmérésének eredményét. 



 

Az ár és a hajtás is fontos. Fotó: Tesla

1002 embert kérdeztek meg a felmérésben Németországban. Csak olyanokat, akik a következő két évben újautó vásárlást terveznek. Az 1002 válaszadó 50 százaléka szerint az ár különösen fontos számukra. Izgalmas azonban - jegyzi meg a német honlap: 46,1 százalék szerint fontos számukra a hajtás típusa is. Ez azt mutatja, hogy a németországi potenciális vásárlók fejében már mélyen gyökerezik az a kérdés, hogy egy új autónak továbbra is belső égésű motorral szereltnek, hibridnek vagy elektromos járműnek kell-e lennie.

Egy klasszikusabb kritérium, a fogyasztás került a harmadik helyre 41,7 százalékkal. A megkérdezettek mindössze 22,9 százaléka szeretné márka alapján választani új járművét. Az autóban rendelkezésre álló hely (28,3 százalék), a külső forma (24,0) és a belső tér (26,4) kevésbé volt fontos a leendő vásárlók számára.



Milyen szempontok szerint választ újautót?

Belső: 26,4%

Fogyasztás: 41,7%

Hely a csomagtartóban: 28,3%

Hajtás típusa: 46,1%

Ár: 50,0%

Külső forma: 24,0%

Márka: 22,9%

Egyéb: 6,3%

Egyik sem: 2,1%

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....