utasbiztonság

Ezt soha ne szállítsa a csomagtartóban! Börtön is járhat érte

2023.01.22.

Egy vidám parti tragédiával is végződhetett volna Olaszország egyik festői városában. Az ok maga a szállítmány volt. 

 

La Spezia festői tengerparti város a Ligur-tenger északkeleti partjánál. Ide valósiak azok a fiatalok, akiket még időben megállított a polizia. Időben, mielőtt őrültségükkel valami végzetes bajt nem okoztak.

Történt ugyanis, hogy a huszonéves társaság bulizni indult. Jókedvből jutott nekik bőven, felelősségteljes gondolkodásból egy kicsit kevesebb. Hatan voltak és persze együtt akartak eljutni a szombat esti láz helyszínére. De a kocsijuk csak ötszemélyes volt. Ezért, rendőri ellenőrzéstől tartva, a jármű sofőrje egyik társukat a csomagtartóba tessékelte.

Aztán meg hajtott, mint akit kergetnek. Szlalomozott az autók között és pont zabolátlan vezetésével hívta fel magukra a figyelmet. Szemet szúrt a zsaruknak az őrült vágta és leintették az autót.

A sofőrrel alkoholtesztet végeztettek. Az eredmény ugyan negatív volt, de mivel az autóban ülő fiatalok nagyon izgatottak voltak, a rendőrök felszólították őket, hogy szálljanak ki további ellenőrzés céljából. Így került elő a rejtett „portéka” a hatodik utastárs.

Az autó tulajdonosát 500 eurós bírsággal sújtották és bevonták a jogosítványát. És ezzel még szerencséje volt.

Mert mi van, ha a féktelen hajszában történik egy ütközés? Akár csak egy olyan, amit a bent ülők sértetlenül megúsznak, de a csomagtartóban kapaszkodási lehetőség és persze biztonsági öv nélkül rongybabaként ide-oda hempergő figura komoly sérüléseket is szerezhetett volna. Elszenvedője lehetett volna egy olyan balesetnek, amiben a vezető bűntudata és a felelősségre vonása mellett eltörpül a pénzbírság…

Forrás: motori.news. Fotó La Spezia: YouTube képernyőfotó

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....