Ferrari

Ezzel a fejlesztéssel próbálja menteni F1-es szezonját a Ferrari

2025.05.07.

Ez lenne a várva várt módosítás, ami egyenesbe hozhatja a Ferrarit? Sajtóhírek szerint Maranello egy újratervezett felfüggesztéssel próbálja menteni a szezonját.

Eddig sem úgy alakult a Ferrari éve, ahogyan azt a tavalyi erős lezárás után remélte, ám a hétvégi Miami Nagydíjon a csapat elérte az eddigi mélypontot. Lewis Hamilton egy szerencsés taktikai húzással ugyan megszerezte a harmadik helyet a szombati sprintfutamon, de a nagyobb téttel bíró szombati időmérőn és vasárnapi versenyen, nemhogy az élmezőny közelében nem voltak, de a Williams is túl nagy falatnak bizonyult számukra.

Azt már megszokhattuk idén, hogy a csapatfőnök Frédéric Vasseur ki nem aknázott potenciálról beszél, és állítja, többre, jobbra is képesek annál, mint amit produkálnak. A vasárnapi verseny után most a két versenyző is érdekes utalásokat tett. Charles Leclerc kijelentette, teljes meggyőződéssel tudják, hogy mi jelenti a problémát az autójukon, és csak a megoldást nem találták még meg; Lewis Hamilton pedig azt mondta, hogy Kína óta visszatartja őket valami, amit ha eltüntetnek az útból, végre többet is ki fognak tudni hozni az autójukból.

Charles Leclerc száguld

Arról már sok szó esett, hogy a Ferrarinak vannak gondjai a hasmagassággal: Kínában Hamiltont a padlólemez túlzott kopása miatt zárták ki, azóta kénytelenek óvatosabban beállítani az autót.

A probléma azonban nem pusztán aerodinamikai jellegű, a hátsó felfüggesztésük kialakítása is megköti a kezüket: az autó hátulját nem hangolhatják olyan merevre, mint szeretnék, mert az idei évre áttervezett, kompaktabbá tett váltó nem bírná a strapát, és nem ereszthetik le úgy az autó hasát hátul, mert félő, hogy ismét szabálytalanra kopik a lemezük.

Az olasz Autoracer beszámolója szerint a Ferrari most egy újratervezett hátsó felfüggesztésen dolgozik, amivel mindkét problémát megoldaná. Ez a következő versenyeken érkező nagyobb fejlesztési csomag kiegészítése lehet, ám hogy pontosan mikor érkezhet az autóra, az még homályos.

A szaklap kiemelte: a Ferrari a tavalyi sikeres év után szükségét érezte a komoly irányváltásnak az autójával, hogy nagyobb fejlesztési potenciálra tegyen szert. Fókuszpontjukba az első felfüggesztés került. Közben a hátsót is átalakították, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szimulációk nem mutatták jelét a problémáknak, csak a megoldás előnyeit. Loic Serra technikai igazgató vezetésével most ezt próbálják korrigálni.

Lewis Hamilton és Charles Leclerc. Fotók: hirado.hu/XPB

Mindez máris értelmet ad Hamilton vasárnapi szavainak: „Valami visszatart minket jelenleg. A potenciál ott van, de nem tudjuk használni. Amíg nem lesz megoldásunk erre, addig itt tartunk.”

A Ferrarinak nincs sok ideje. A 2026-os fejlesztésre való átállás időpontja egyre közeledik. Most még tudnak irányt váltani, ám ha egy pontig nem jön a várt előrelépés, talán már nem lesz újabb lövésük

„Imolában és Monacóban is érkeznek kisebb fejlesztések. Szeretnénk kiaknázni a potenciált. Főleg azon múlik, hogy össze tudunk-e mindent hozni, és ki tudjuk-e hozni a legjobbat az autóból. A következő versenyeken erre összpontosítunk” – nyilatkozta Vasseur a miami verseny után.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..
2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....