Forma-1

F1: komoly bajba kerülhet a Mercedes Bottasék imolai balesete miatt

2021.04.20.

Toto Wolff, a világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke szerint versenyzőjük, Valtteri Bottas, valamint a saját nevelésű, de williamses George Russell vasárnapi balesete befolyásolhatja az idei W12 versenyautó további fejlesztését a költségplafon miatt.

Az osztrák szakember azt mondta, számukra "egyáltalán nem szórakoztató az egész helyzet", Bottas Mercedese ugyanis csaknem totálkárosra tört, ami Wolff szerint a költségvetési korlátozások bevezetése közben "egyáltalán nem az, amire szükségünk van."

"Szigorúan be vagyunk határolva a meghatározott költségvetésen belülre, ezért a totálkártól tartunk a leginkább, mert előfordulhat, hogy ez csökkenti a fejlesztési lehetőségeinket" - jelentette ki a csapatfőnök.

Bottas és Russell az imolai Emilia Romagna Nagydíj 34. körében ütközött össze, miután a célegyenes végén a Williams brit versenyzője megpróbálkozott egy előzéssel, azonban a manőver közben megcsúszott, és több mint 300 kilométer/órás tempónál keresztbe fordult, felöklelve és a falnak sodorva Bottas Mercedesét. A balesetben egyik versenyző sem sérült meg, de láthatóan mindketten dühösek voltak egymásra, később a versenybíróság egyiküket sem büntette, versenybalesetnek nevezve az esetet.

Toto Wolff a futam után azt mondta, el fog beszélgetni Russell-lel, aki tavaly Bahreinben beugróként helyettesítette az akkor koronavírusos Lewis Hamiltont a Mercedesnél. Russellt a címvédő és hétszeres világbajnok Hamilton utódjaként, vagy következő csapattársaként tartják számon.

"Az egész helyzetnek nem kellett volna megtörténnie. Vallterinek rossz volt az első 30 köre, más esetben nem is lett volna ott, ugyanakkor George-nak abba a manőverbe nem kellett volna belekezdeni, mert az aszfalt akkor még nem volt teljesen száraz" - foglalta össze az álláspontját Wolff, aki szerint Russell úgy vállalt nagy kockázatot, hogy tudta, egy Mercedes van előtte. "Egy fiatal versenyzőnek a fejlődése során soha nem szabad elfelejtenie a globális perspektívát, úgyhogy azt hiszem, még neki is bőven van mit tanulnia".

Wolff vasárnap a Sky Sports televíziónak azt mondta, beszélt Russell-lel a versenyző jövőjét illetően. "Mondtam neki, hogy ha jó munkát végez, akkor egyszer a Mercedesben ülhet, de ha nem megfelelő, amit csinál, akkor mehet a Renault Clio Kupába. Most az utóbbihoz vagyunk közelebb" - nyilatkozta az osztrák szakember.

A vasárnapi futamot Max Verstappen (Red Bull) nyerte, Hamilton második lett, míg Bottas nyolcadikként rajtolva végig a 8-9. helyen haladt, amíg össze nem ütközött Russell-lel.

A nyilatkozat után a Renault-Alpine humorosan kiadott egy Clio kupás jelentkezési kérdőívet, amelyet Russel nevére töltöttek ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....