járműtörténelem

Farmotoros Daciától a hibrid topmodellig

2025.11.04.

Kísérleteztek nyugati és keleti modellekkel, végül a Renault nyert, aztán jöttek a többiek is.

Az általános autóhiány enyhítésére mindennel megpróbálkoztak az egykori szocialista országokban. Nem volt másképp ez Romániában sem, különösen Nicolae Ceausescu pártfőtitkár idején gyorsult fel az ágazat termelése, ám előbb bővíteni kellett a járműipart és megfelelő partnert találni, mert a hazai kísérletek általában kudarcba fulladtak, egy új típus fejlesztése és a gyártásához szükséges szerszámok elkészítése idő és pénzigényes feladat.

A Román Kommunista Párt gazdasági bizottságának illetékesei 1965-ben kihirdették a célfeladatot: készüljön elérhető árú autó! A feltételek között szerepelt, hogy a családoknak alkalmas, tágas és nagy csomagterű modellt alacsony fogyasztású 1000-1300 köbcentis motor hajtsa és készüljön belőle évi 50 ezer.

A kommunista országok közül elsőként a román légitársaság 1960-as években vásárolt amerikai Boeing repülőgépeket, a nagy üzlet reményében a járműgyártó pályázatra is több cég jelentkezett.

A britek az Austin Minit, a franciák a Peugeot 204-est és a Renault R10-est, az olaszok az Alfa Romeo Giulia 1300-ast és a Fiat 1100D-t ajánlották.

Charles de Gaulle elnök bukaresti látogatása után az állami tulajdonú francia Renault került ki győztesen, méghozzá a farmotoros R10-est váltó orrmotoros és elsőkerék-hajtású R12-essel, ami akkoriban még csak a nullszéria tesztelésénél tartott, ezért az átmenetei időszakra a jóval korábbi R8-ast ajánlotta a Renault. A tíz évre szól végleges szerződés szerint először az R8 Major modellt szerelték össze a hat hónap alatt felépített üzemcsarnokban, a Pitesti közeli, egykor Colibasi, majd Mioveni nevű településen.

Az Uzinei de Autoturisme Pitesti (UAP) gyár 1968 július 1-re elindult a termelés: a gyári múzeumban kiállított bordó színű autó előtt tábla hirdeti, hogy a Nr 1 Dacia 1968. augusztus 20-án gördült le a szalagról.

Időhiány miatt nem készültek présszerszámok, ezért minden alkatrész Franciaországból érkezett, az UAP gyár kollektívájára csak a fényezés és az összeszerelés maradt. Az első példányt természetesen a Román Kommunista Párt főtitkára Ceausescu kapta. A Dacia jelvényes kocsin díszes plakett hirdette a nép hódolatát: „Románia Szocialista Köztársaság első szériában gyártott autója. A dolgozók, mérnökök és technikusok hálájukat fejezik ki Önnek, Nicolae Ceausescu elvtárs, amiért elindította hazánkban az autógyártást, és amiért állandó gonddal figyel a mi szocialista iparunk fejlesztésére.”

Az 1,1 literes, 44 lóerős farmotoros autó az ókori provincia után a Dacia nevet kapta. A nullszéria gyártása 1968. augusztus 3-án, a szériatermelés 3 héttel később indult.

DACIA R8

Farmotor: 1108 cm3/44 LE

Hosszúság: 3995 mm

Szélesség: 1490 mm

Magasság: 1405 mm

Tengelytáv: 2270 mm

Tömeg: 765 kg

Csomagtér: 210 liter

V.max: 133 km/h

A 75-ik példányt a pártfőtitkár kapta, a ritka darab napjainkban a román autóklub tulajdona, megjelenésekor az autó ára 55 ezer lej volt, ami a közel öt évi román átlagkeresetnek felelt meg.

Közben elkészült az R12-es Renault, amit 1969-ben kezdtek el gyártani Romániában, miközben 1971-ig párhuzamosan készült mindkét modell. Három év alatt 37 546 farmotoros Dacia készült, a száz darabos 1100-as S, vagyis sportos változat plusz két fényszórót és erősebb motort kapott. a.

1969 augusztusában végre megindult az Renault 12-es mintájú Dacia 1300-as sorozatgyártása: a négyajtós, ötüléses limuzin négyhengeres, 1,3 literes 54 lóerős teljesítményű benzinmotorja 4 fokozatú sebességváltón át hajtott az első kerekeket.

A gyári adatok szerint a Dacia 144 km/órás sebességre volt képes, és 100 kilométerenkénti átlagfogyasztása 9,4 liter volt. Az első sorozathoz minden alkatrész Franciaországból érkezett Pitesti-be és ott szerelték készre az autót. Ezeket a magyar piacon UX és UY betűjelzésű rendszámokkal forgalmazta a Merkur személygépkocsi értékesítő vállalat, ezért sokan hajtottak a francia motoros kocsira.

1970-től három változatban készültek a Daciák: az 1300 Standard és az 1300 Super modellekből bárki vehetett, ha volt pénze és sorra került, ám az 1301-eshez csak a kiváltságosok, például a párt- és hivatali vezetők juthattak. Ebben alapfelszerelés volt többek között a fejtámlás ülés és a rádiós magnó. 1973-ban jött a kombi, 1975-ben a Pick-up-ok: a megerősített hátsó futóműves 1302-es 2,25 méteres platójára fél tonnányi árút lehetett pakolni. 1982-ig ezekből 1500 készült, döntően algériai exportra, ennél is kisebb szériában gyártottak Renault R20-asokat Dacia 2000-es jelzéssel és Renault Estafette kisteherautókat.

2004-től már nem csak licencadóként, hanem tulajdonosként a francia márka a főszereplő: a Renault fejlesztései folyamatosan megjelennek a Dacia modellekben. Napjainkban Pitesiben gyártanak 4x4-es Dustereket, Joggereket, Bigstereket és hibrid típusokat is. Románia mellett készülnek Daciák Marokkóban (Tanger, Casablanca) Indiában, Brazíliában és Kínában gyártják az elektromos Spring modellt.

Az 1968-ban épített Mioveni Dacia gyárban 2024 április 22-én gördült le a szalagról a 10 milliomodik autó, egy Dacia Duster Extreme SE

2.6 millió Sandero/Sandero Stepway

2.1 millió Duster

1.95 millió Logan/Logan MCV

2.3 millió Dacia 1300

A francia elnök emlékére 

A kommunista időkben is kiemelten jó francia-román kapcsolatok emlékét őrzi a bukaresti Charles de Gaulle tér neve és az elnök szobra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.11.14
Szegediként írígykedve néztük a jugókat akik Fityójukkal rendre megfordultak  városunkban. Ki hinné....
2025.11.14
A tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben, ezáltal minden adott ahhoz, hogy....
2025.11.14
Niki Lauda 2019 májusában bekövetkezett halála után egy évvel özvegye, Birgit 30,5 millió euróra....
2025.11.14
Sikeresen földet ért pénteken a Sencsou-20 legénység visszatérő űrhajója, miután korábban....
2025.11.14
Korábban az európai márkák alapítottak autógyárat, Kínában. Most egészen más üzleti húzásról van....
2025.11.14
Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új....
2025.11.14
A Közlekedési Múzeum oldtimer járművein, egy Ikarus 311-es és egy Faros Ikarus 66-os autóbuszon....
2025.11.14
Az Érdi Járási Ügyészség többrendbeli lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki autómosók....
2025.11.14
Zürich, Cardiff és Párizs új szabályt vezet be: minél nehezebb az autó, annál drágább a parkolás. A....
2025.11.14
Vagyunk néhányan, akik sokat autóznak – és van Shane Somers, aki egymaga új rekordot állított fel.....