hibrid

A Faurecia révén hatékonyabb a Hyundai Ionic

2016.03.19.

A francia Faurecia beszállító innovatív kipufogóhő-visszanyerő rendszere sikerrel mutatkozott be a Hyundai Ionic családjában. Mind a hibrid, mind a plug-in hibrid változatot felszerelték a EHRS betűszavakkal elnevezett rendszerrel.

 
Az amerikai EPA szövetségi teszten bizonyították, hogy a Faurecia megoldása 3 százalékkal csökkentette az Ionic hibridek fogyasztását azzal, hogy a kipufogó hőjét újrahasznosították. A kipufogórendszerbe épített hőcserélő (gáz-folyadék) 3 kW energiát képes átmenteni a jármű motormenedzsment rendszerébe, amellyel mind az utasteret, mind pedig a motort fűti. A hamarabb bemelegedő motor révén a hajtáslánc gyakrabban működhet csakis villanymotorról, így javítva a jármű fogyasztását és csökkentve a károsanyag-kibocsátást. 
Segítségével az autógyártó tömeget is csökkenthet azzal, hogy nem szükséges külön elektromos fűtőberendezést beépítenie az autóba. A Faurecia kompakt terméke alig 3 kilogramm és a motor közelébe építhető. A Faurecia szerint a rendszerrel akár hétszázalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető. A beszállító jelenleg azon dolgozik, hogy az EHRS továbbfejlesztett változata a veszendőbe menő gázból elektromos, illetve mechanikus energiát állítson elő. Az új egységet a tervek szerint már 2020-ban viszontláthatjuk valamelyik márka autójában. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....