McMurtry Spéirling

Fejjel lefelé vezették a McMurtry Spéirlinget

2025.04.17.

Bár csak egyetlen métert tett meg fejjel lefelé, a teljesítmény így is lenyűgöző.

Láttunk már autót fejjel lefelé menni? Persze. A filmekben. Lehetséges ez a valóságban? Eddig azt lehetett hinni, hogy nem. Viszont a McMurtry azt mondta, itt az idő, lássatok csodát, majd fejjel lefelé vezettek egy Forma-1-es autót.

A McMurtry angol gyártó főleg spéci versenyautókkal foglalkozik, mint például az elektromos hajtású Spéirling, amely egymás után dönti a rekordokat. A Top Gear 20 éves köreredményét is megdöntötte nemrég, de ez nem volt elég, hanem a történelemírás után fogták az 1000 lóerős autót, felküldték egy rámpára, ahol fejjel lefelé vezették.

Thomas Yates, a cég vezetője és társalapítója ezt mondta az ötletről:

Ez a nap csak egyszerűen csodálatos volt. Biztonsági öv, és mehet is fejjel lefelé, teljesen szürreális élmény volt. A 2000 kilogramos erő, amit a turbinarendszer létrehozott, tényleg lenyűgöző. Ez a bemutató érdekes koncepció volt, amihez egy kicsi rámpát használtunk, de hát remélhetőleg ez még csak a kezdet.

Valóban, aki arra számít, hogy a szupergyors autó kilométereken keresztül hasít valamiféle csatornában, annak csalódnia kell. A lényeg itt annyi volt, hogy a Spéirling egy métert előregurulhasson, miközben fejjel lefelé volt. Ennyi. Ez volt a bemutató. Azt figyelembe véve, hogy mennyi tudás kellett ahhoz, hogy ezt a szerkezetet összeszereljék, ez méigscsak hatalmas teljesítmény.

Yates manőverét a Spéirling ‘downforce-on-demand’ rendszere is segítette, aminek nincs szüksége hatalmas sebességekre a működéshez, így álló helyzetben is működött a dolog. Igazából itt a vákuum hatása működik, amit eredetileg azért fejlesztett a cég, hogy az autó jobban tapadjon az aszfalthoz és ezzel gyorsabb lehessen, de ennél a kísérletnél is jócskán besegített, mivel az autó nem zuhant le. Az autó aljában lévő ventilátor nagyjából 2200 kilogramnyi erőt generál, így tapadhat a földhöz, vagy épp a plafonhoz. Yates hozzátette:

Egy hosszabb fejtetőre állított pályával vagy egy csatornában messzebbre is mehetnénk.

Amennyi érdekes és őrült rekordot döntött már meg ez az autó, nem kizárt, hogy a cég tényleg csinál egy teljes versenypályát, ahol a Spéirling gravitációt meghazudtoló rendszerét próbálgathatja. Addig is be kell érni ezzel.

Képek forrása: Top Gear

Forrás: 
Top Gear

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....