baleset

Fejlemények az Air India lezuhant gépe ügyében

2025.06.21.

Brit balesetvizsgáló szakértők is bekapcsolódnak az indiai légiszerencsétlenség vizsgálatába.

Egy 787-es pilótafülkéje Fotó: Boeing

Múlt csütörtökön, a felszállás után néhány másodperccel lezuhant az Air India légitársaság Ahmedábádból a londoni Gatwick repülőtérre tartó járata.

A Boeing 787-8 típusú repülőgépen 242 személy - 230 utas és 12 fős személyzet - tartózkodott, köztük 53 brit állampolgár.

Indiai rendőrségi forrásokat idéző csütörtök esti brit médiabeszámolók szerint az egyik brit utas túlélte a szerencsétlenséget. Vishwash Kumar Ramesh az angliai Leicester városában lakik. Egyik hozzátartozója a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy Ramesh már beszélt telefonon családtagjaival és biztosította őket arról, hogy sérülései ellenére jól van.

A légi balesetek kivizsgálására szakosodott brit hatóság (AAIB) csütörtök este bejelentette, hogy szakértői stábot küld Indiába, és bekapcsolódik az indiai hatóságok által vezetett vizsgálatba.

Az AAIB tájékoztatása szerint erre a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szabályozása ad lehetőséget, tekintettel arra, hogy a szerencsétlenül járt indiai repülőgépen brit állampolgárok is utaztak.

A menetrend alapján a járat brit idő szerint 18:25 órakor érkezett volna a Londontól délre fekvő Gatwick repülőtérre.

A brit repülőtér csütörtökön bejelentette, hogy szoros kapcsolatban áll az Air Indiával az ügyben, és közölte azt is, hogy külön fogadóhelyiséget létesít, ahol az utasok hozzátartozói felvilágosításban és támogatásban részesülhetnek.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép az ahmedábádi felszállás után mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.

A portál nyilvántartása szerint a gép csütörtökön Új-Delhiből érkezett Ahmedábádba, és onnan indult volna tovább a londoni Gatwick repülőtérre.

Az Air India heti öt járatot üzemeltet Ahmedábád és London Gatwick között; mindegyik járaton Boeing 787-8 típusú repülőgépek közlekednek.

David Lammy brit külügyminiszter csütörtökön a londoni alsóházban közölte: a külügyi tárca sürgősséggel felvette a kapcsolatot az indiai hatóságokkal az érintett britek és hozzátartozóik megsegítése végett.

Lammy bejelentette azt is, hogy a minisztérium Londonban és Új-Delhiben egyaránt válságstábokat létesített.

Keir Starmer brit miniszterelnök az X portálon közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az Ahmedábádból Londonba tartó repülőgép fedélzetén sok brit állampolgár tartózkodott, és a szerencsétlenség helyszínéről mélységesen lesújtó képsorok érkeznek.

Starmer közölte, hogy folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről. III. Károly király személyes üzenetben fejezte ki megdöbbenését a szerencsétlenség miatt, és mélységes együttérzéséről biztosította a baleset áldozatainak hozzátartozóit.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..