IAA 2013

Fejtetőre állítja a világot az Audi az idei IAA alkalmával

2013.09.05.

Új felhőkarcoló tör az ég felé Frankfurt am Main-ban: az Audi az idén is látványos épülettel várja a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) látogatóit. A márka saját kivitelezésű építménye arra invitálja a vendégeket, hogy mindeddig szokatlan látószögből vegyék szemügyre a nagyvárosi mobilitás témakörét.

Belül ugyanis az épületek, s egy egész városrész a mennyezetből nő ki, egyfajta „függő várost” eredményezve. E környezetben ismerkedhetnek a látogatók körsétájuk során a jövő mobilitásának elvárásaival, illetve az Audi vonatkozó fejlesztéseivel.

„Frankfurtban meggyőző módon mutatjuk be, milyen is az igazi Audi-jelenlét egy autószalonon. A megszokott elvárásokat a fejük tetejére állítva keltünk ámulatot, ezt tesszük ezúttal is” – emelte ki Luca de Meo, az AUDI AG igazgatótanácsának értékesítés területéért felelős tagja. „A részletekre tekintve egyértelmű, hogy az Audi 2013-as IAA-épülete maradéktalanul megfelel a márka - dizájn és technika terén megfogalmazott - elvárásainak.”

Az épület külsőleg tudatosan visszafogott és könnyed. Négy méter magas, tükörfelületű talapzatával a teljes kocka mintha csak lebegne a vásárterület központi szabadterülete felett. Az Audi 2011-ben ugyanitt jelent meg első ízben saját ideiglenes épülettel az IAA kiállításán.

Belül a „függő város” igényes beamer-projektorokkal és összesen 11,2 millió LED-pixel segítségével jelenik meg, s eleveníti meg a nagyváros sokszínű életképeit. A padlózat és a mennyezet tükörfelületei a végtelenbe tágítják e különleges városi környezetet, sajátos kapcsolatot teremtve a kiállított Audi modellekkel. Összességében igencsak mély benyomást keltő élményvilág születik, amely újabb és újabb perspektívákkal szolgál a látogatóknak a jövő nagyvárosi mobilitásának sokrétűségéről.

Már július közepén megkezdődtek a kiállítási építmény munkálatai. A szeptember 10-i első sajtónapig tartó héthetes építkezés során többek között 2.300 négyzetméter tükörfelületet alakítottak ki és 150 kilométer kábelt fektettek le, míg végül 3.400 négyzetméter szolgálhat az autószalon egyik főszereplője, a négykarikás márka 28 autója színpadául.

A 65. Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) 2013. szeptember 12. és 22. között Frankfurt am Mainban áll nyitva a nagyközönség előtt. A 2011-es IAA során több mint 800 ezer látogató kereste fel az Audi standját.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta....
2026.09.04
A BMW humanoid robotokat tesztel spartanburgi üzemében, hogy kiderítse, hogyan tudnak valós....
2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....
2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....