Forma-1

A Ferrari is beindította motorját

2018.02.11.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ferrari a 2018-as szezonra való felkészülésben: csütörtök este, a projekten dolgozó mérnökök jelenlétében beindították versenymotorjukat. A beszámolók szerint a próba rendben zajlott.

A versenygépek első beindítása mindig fontos „rituálé” a csapatok életében, nem meglepő tehát, hogy napjainkban egyre többen meg is osztják annak hírét a nagyvilággal. Nemrég a Mercedes adta hírül, hogy felbőgött a 2018-as évre tervezett V6-os.



Csütörtökön a tavalyi (és vélhetően az idei) nagy ellenfél, a Ferrari is teljesítette ezt a „feladatot”. A Motorsport olasz kiadásának információi szerint este került sor a vörösök legújabb fejlesztésű erőforrásának beindítására. Az egység problémamentesen „életre kelt”, miközben a személyzet alaposan szemrevételezte a folyamatot.

A Ferrari 2018-as autójának elnevezése egyelőre még nem ismert (maga a V6-os hibridmotor a 063-as kódjelet kapta), azt viszont már tudjuk, hogy a gép február 22-én mutatkozik majd be. Azon a napon, amikor a Mercedes is leleplezi új versenygépét.



A vörösök célja idén is a németek legyőzése lesz, miután 2017-ben komoly előrelépést téve bajnokesélyessé váltak. Sebastian Vettel sokáig vezette is a pontversenyt, a nyári szünet után azonban a Mercedes és Lewis Hamilton komoly formába lendült, míg őket különböző technikai hibák hátráltatták. Idén természetesen ezeket is szeretnék elkerülni egy megbízhatóbb autóval/csapattal.

Forrás: m4sport

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....