Ferrari

FIA: nem bizonyított, hogy szabálytalan volt a Ferrari tavalyi motorja

2020.03.06.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint nincs megfelelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a Ferrari Forma-1-es istálló az előző világbajnoki idényben a szabályoknak nem megfelelő motorokat használt volna.

A FIA a csütörtöki közleményében azt írta, azért egyezett meg zárt ajtók mögött a maranellói csapattal, mert el akarta kerülni a hosszas pereskedést, melynek bizonytalan lett volna a kimenetele.

"A 2019-es idény során elvégzett átfogó és minden részletre kiterjedő vizsgálat nyomán erősödött annak a gyanúja, hogy a Scuderia Ferrari erőforrása nem minden tekintetben felelt meg a FIA előírásainak, ezt azonban a Scuderia Ferrari határozottan cáfolta, egyben hangsúlyozta, hogy a motor a szabályoknak megfelelően készült" - írta a nemzetközi szövetség. Hozzátették, nem voltak teljesen elégedettek, de úgy döntöttek, hogy a további intézkedések nem feltétlenül vezetnének eredményre tekintettel az ügy összetettségére, valamint a megfogható és egyértelmű bizonyítékok hiányára.

A FIA hangsúlyozta, hogy a bizalmas megállapodás megkötését a sportág jogi és fegyelmi szabályzata lehetővé teszi, a Ferrarival létrejött egyezség pedig "hatékony és visszatartó erejű".

"Az ilyen jellegű megállapodás minden fegyelmi szabályzat nélkülözhetetlen részét képezi, és számos más szervezet, valamint sportszövetség is alkalmazza a vitás esetek tisztázására" - írta a FIA.

Szerdán hét F1-es csapat - kivéve azt a kettőt, amely a Ferraritól kapja az erőforrásokat - közös közleményben fejezte ki "meglepetését és megdöbbenését" a FIA és a Ferrari között létrejött, de nyilvánosságra nem hozott megegyezésről. Ezek az istállók jogi lépéseket is kilátásba helyeztek az ügyben.

Az ellenfelek tavaly azzal gyanúsították a Ferrarit, hogy az üzemanyagáramlás-mérője nem felel meg a szabályoknak. A maranellói istálló tagadta a vádakat, bár autói nagyon jó köridőket futottak a 2019-es idényt megelőző teszteken, az egyenesekben pedig egész évben minden riválisnál gyorsabbak voltak. A FIA az év későbbi szakaszában új előírásokat fogalmazott meg az üzemanyag-áramlást mérő szenzorokról, ezután rosszabb lett a Ferrari teljesítménye, és az olaszok autói az idei teszteken is lassabbak, mint a Mercedesek.

A Ferrari tavaly a Mercedes mögött második lett a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében három futamgyőzelemmel. Az idei szezon jövő vasárnap Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....