FIAT

Fiat 124 Spider néven jön a Mazda MX-5 olasz változata

2015.03.06.

A Fiat-emblémás változat is a Mazda japán gyárában készül majd.

A Fiat-konszern első embere, Sergio Marchionne a Genfi Autószalonon adott egyik interjújában elárulta, hogy a negyedik generációs Mazda MX-5-ösből készített olasz roadster neve Fiat 124 Spider lesz. Később elképzelhető, hogy az Abarth márkanevet használni fogják, természetesen az erősebb változatoknál. Az első Fiat 124 Sport Spidert 1965 és 1985 között gyártották, közel 200 ezer példányban.

Korábban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy az olasz-japán sportkocsi esetlen Alfa Romeóként érkezik meg a kereskedésekbe, de ez megdőlt, amikor Marchionne egyszer elárulta, hogy az összes Alfa Romeót Olaszországban fogják gyártani. A Fiat változat egy évvel a Mazda MX-5 érkezése után, vagyis 2016-ban érkezik meg a kereskedésekbe.

A Mazda MX-5 gyártása egyébként csütörtökön kezdődött meg a Mazda hiroshimai gyárában, kezdetben csak a japán piac számára. Folyamatosan kezdik el a többi piacra szánt változatok gyártását, az európai specifikációjú változatok idén ősszel érkeznek meg a magyar Mazda kereskedésekbe. Az alapmodellt 1,5 literes, 131 lóerős, a csúcsmodellt kétliteres, 160 lóerős benzinmotor mozgatja.

A Mazda MX-5 minden idők legnagyobb darabszámban eladott sportautója, a három generációból 26 év alatt összesen 950 ezer fogyott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....