elektormos autó

Fiat Centoventi tanulmány

2019.03.12.

A Fiat 120 éves évfordulóján leplezte le a Genfi Autószalonon Concept Centoventi névre keresztelt tanulmányautóját, amely egy új mérföldkő az olasz márka történelmében. A modell tökéletesen megtestesíti a Fiat vízióját a közeljövő városi közlekedését illetően, fókuszba helyezve a környezetbarát autózást.

A Concept Centoventi tanulmány egy remekül kidolgozott ötlet, amely az iparág új irányzatainakfigyelembevételével épít a márka kisautók területén szerzett 120 éves tapasztalatára. Erre utal a névválasztás is, az olasz „Centoventi” szó ugyanis magyarra fordítva 120-at jelent. A Fiat zseniális koncepciója ismét forradalmasíthatja a városi életet, ugyanúgy ahogyan az ’50-es években a legendás Fiat 500.

Fontos hangsúlyozni, hogy ahogyan egykoron az 500-as esetében, úgy napjainkban is kiemelkedő szerepet kap az elérhető ár, az elektromos kisautó ugyanis a tömegeket szólítja meg. Ennek megfelelően a Fiat a piac legolcsóbbalternatíváját szeretné megalkotni, amely páratlan hatékonyságú és végtelenül praktikus városi közlekedést kínál utasainak, akiknek a megnövelt hatótávolságnak köszönhetően a hosszabb utakról sem kell lemondaniuk.

Fiatról lévén szó, az ügyfeleknek természetesen sem az egyediségről sem pedig a személyre szabhatóságról nem kell lemondaniuk. Épp ellenkezőleg; a Concept Centoventi maga a divat megtestesítője. Az ún. „4U“ konfigurációs program segítségével 4-féle tető, 4 különböző lökhárító, 4 kerékborítás-változatvalamint 4 külső burkolatcsomag közül lehet választani, ígya végeredménynek csak a fantáziánk szabhat határt, hiszen szabadon játszhatunk a színekkel, ezáltal tökéletessé téve a vidám és kedves külsőt, és azutasteret.

A dizájn mellett a műszaki tartalom is egyedileg konfigurálható az adott igényeknek megfelelően, így például az akkumulátor méretét is meg lehet választani, amivel az autó hatótávolságát az ügyfelek saját elvárásaikhoz, illetve pénztárcájukhoz tudják igazítani. A perszonalizáció révén – tekintettel arra, hogy a „4U“ program elemeit szabadon, akár utólag is ki lehet cserélni – nincs szükség különkiadásokra és speciális szériákra, hiszen bármikor készíthetünk magunknak egy egyedi autót a tartozékok variálásával.

A meghajtásról a jövő városi mobilitásának megfelelően egy környezetbarát villanymotor gondoskodik, vagyis a Fiat Concept Centoventi helyi károsanyag-kibocsátása zéró. A hajtáslánc különlegességea szabadon választható akkumulátor: az autó szériában egy 100 km hatótávot biztosító akkuval érkezik, amit városi közlekedéshez álmodtak meg a tervezők. Ám amennyiben nagyobb hatótávolságra tart igényt az ügyfél, akár 3 további akkumulátort is kérhet az autóba, amelyeket megvásárolni és bérelni egyaránt lehet, és amik egyenként 100 km-es plusz hatótávot biztosítanak. A kiegészítő akkukat, amelyek a padló alá kerülnek, így nem foglalnak el helyet a beltérből vagy a csomagtartóból, a szerviz tudja beépíteni, mégpedig az ötletes rögzítő rendszer révén gyorsan és egyszerűen.

Mindezeken felül egy ötödik akkumulátor is szerelhető az ülések alá, amit akár otthon ki lehet venni és külön is lehet tölteni, akárcsak a modern, elektromos kerékpárok akkumulátorait. Ezzel együtt a teljes hatótáv elérheti az 500 km-t, ami már bőven meghaladja a városi igényeket és kompromisszummentes használatot biztosít. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....