Pozsony

Fico feljelentést tesz az épülő Volvo üzemmel kapcsolatban, szerinte komoly dolgokat hallgattak el előlük

2024.12.02.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Denisa Saková (Hlas) gazdaságügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy feljelentést tesznek a Valalikyben lévő ipari parkkal kapcsolatban, amely majd otthont ad a Volvo autógyárnak. Szerintük ugyanis elhallgatták az információt a terület magas talajvízszintjéről, ez pedig további közel 50 millió eurós költségeket jelentett utólagosan - írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.

„A Főügyészségen feljelentést teszünk az elkövetők ellen, akik elhallgatták az információt, hogy a területet talajvíz terheli. Emiatt 50 millió euróval nőtt az állami kiadás. Véleményünk szerint ez egy súlyos bűncselekmény, amire a Főügyészségnek büntetőeljárás indításával, majd vádemelés tételével kellene reagálnia” – közölte Fico az ipari parkban, ahol az autógyár felépítését tervezik.

Fico szerint a Valaliky Industrial Park (VIP) korábbi vezetősége, amely a területért felelt, két fontos szakértői véleményt hallgatott el, amelyek a magas talajvízszintre figyelmeztettek. A kormányfő egyúttal az Állami Számvevőszék (NKÚ) megállapításaira hivatkozott.

Fico hozzátette, hogy a VIP előző vezetésének számlájára írható problémák utólagos rendezése kb. 25 millió eurót ölelt fel.

„Elejétől fogva minden el volt hanyagolva. Amikor pedig kiderült, hogy a területet magas talajvízszint sújtja, valamint színre lépett az új vezetőség, új intézkedéseket kellett végrehajtani, amiket most tekintettünk meg. Főként vízelvezetésről van szó. Ez került további 24 millió euróba, amit most az állami pénzekből kellett megtéríteni” – mondta Fico, aki a helyzetért a jelenlegi ellenzéket hibáztatja, amely korábban a kormány tagja volt.

A Valalikyben tervezett ipari park építése hivatalosan 2023 februárjában kezdődött el. A terület otthont ad majd a Volvo autógyártó üzemének is - írja a parameter.sk.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....