járműtörténelem

Fiesta Tuareg

2018.03.01.

Európa útjain hamarosan megszokott látvány lesz a vadonatúj Fiesta Active – ám jó tudni, hogy nem ez a legelső Fiesta-alapú crossover

A megtiszteltetés a Fiesta Tuareg tanulmányautóé, amit 40 évvel ezelőtt mutattak be a Genfi Autószalonon a torinói Ghia műhely és a dearborni Ford Formatervezési Központ közös munkájaként.

A „praktikus sivatagi terepjáró Fiestának” szánt Tuareg egy Fiesta-padlólemezre épült. A mérnökök az autó eredeti 1117 köbcentiméteres motorját és négyfokozatú manuális sebességváltóját is megtartották, és bár az autó nem volt négykerékhajtású, a kerekekre 26 colos Goodyear Terra terepgumikat szereltek, amelyek 7J acél keréktárcsákon feszültek – így a Tuareg hasmagassága látványosan nagyobb lett.

A Tuareg tényleg úgy nézett ki, mint amivel meg lehet hódítani a Szaharát: a motorháztetőt szellőzőnyílások szabdalták, a tetőre nagy teherbírású sínek és halogén spotlámpák kerültek, az autó orr-részét pedig látványos légterelő varázsolta markánssá.

A hivatalos sajtóanyagban ez állt: „A tervezőcsapat nem módosította a Fiesta padlólemezét, ám a tetőt hátrafelé meghosszabbítva stílusos és kompakt háromajtós kombit alkottak, aminek hosszúsága 373 cm, szélessége 166 cm, magassága pedig 150 cm. A normál Fiesta S modellhez képest a Tuareg 17 cm-rel hosszabb, 9 cm-rel szélesebb és 19 cm-rel magasabb lett.”

Ugyancsak az akkori sajtóközleményben olvasható, hogy „a Tuareg ledönthető hátsó üléssora extra rakodóteret kínál, s az osztott csomagtérajtó hosszabb tárgyak szállítását is lehetővé teszi. A Tuareg üléskárpitja praktikus, strapabíró tweedszövetből készül – akárcsak a tetőkárpit –, és ugyanez az anyag az ajtók belső borításán is megjelenik, izgalmas kontrasztot képezve az ajtópanelek műbőr bevonatával. A padlót és a csomagteret vastag barna kordszőnyeggel kárpitoztuk.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....