vetélkedő

Finisébe fordult a kamionsofőrök versenye

2016.09.22.

Lezajlott az 5 tengelyen – biztos kézzel! vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny elődöntője

A két hétvégén át tartó elődöntő 2016.09.18-án, vasárnap sikeresen lezárult, melynek eredményeként megvan a 10 döntős kamionsofőr!

Az elődöntő első két futamára 2016.09.10-én és 11-én került sor, amelyek első helyezettjei Szabó László és Gasparovics Ferenc voltak. A további két futam 2016.09.17-én és 18-án került megrendezésre, amelyek Könczöl András és Bajnóczi Ferenc első helyezésével értek véget. A négy futam első helyezettjei automatikusan továbbjutottak a döntőbe. Rajtuk kívül az a hat versenyző jutott be a döntőbe, aki elérte a 17 800 összpontos ponthatárt. Ennek megfelelően az első futamból Szalai Gábort és Engárt Mihályt, a másodikból Kövesárki Kálmánt és Füzesi Lászlót, a negyedikből pedig Varga Imre Attilát és Biró Imrét üdvözölhetjük a döntősök között.

A verseny következő és egyben utolsó fordulójára, a döntőre 2016. október 1-jén, szombaton kerül sor Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai centrumban, ahol kiderül, ki lesz idén Magyarország legjobb és legbiztonságosabban vezető kamionsofőrje, aki megnyeri a nettó 1 millió forint fődíjat!

A döntő egy ingyenes, nyílt családi nappal egybekötött közlekedésbiztonsági rendezvény lesz, melyre minden kedves érdekelődőt, kicsiktől a nagyokig várunk!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....